Hanna azzal jött haza a suliból, hogy kettest kapott környezetbõl. Valami röpdolgozat-féle, ahogy néztem, kisjegy, ötbõl lesz a nagy. Mondom neki: mégis mééér a kettes? Hát, mert nem tanult. Elfelejtette megtanulni az anyagot, azt mondja...

Elfelejtette...

Nem is értem, mit csinált a napköziben egész délután. Biztos malmozott.

(Mondták a tanító nénik szülõin, hogy nehéz lesz a környezet, definíciókat és egyebeket kell elsajátítani és nem elég, ha megjegyzi amit az órán hall... De, hogy "elfelejt" valaki tanulni, a napköziben, 19 másik gyerek mellett, ez nekem nonszensz. Most vagy ennyire bamba, vagy ennyire fáradt az én drága lányom. Vagy ennyire szokatlan neki az új rendszer. )

Úgyhogy most nekiáll, megtanulja, én meg kikérdezem. Délután 5-kor, 8 óra iskolai foglalkozás után.

Tegnap Ármint ortopédiára vittük, lúdtalpas szegénykém, de egyelõre csak egy kicsit. Tornáznia kell. Nagyon szereti az ovit, ezt is megéltük! Elsõ nap újságolta, hogy új óvónéni is van, és õ háromszor kért és kapott repetát ebédkor és meg is ette. (Nos, igen, enni azt tud. Mindig kérdezi, mi van itthon, vagy nem kérdezi, hanem nyitja a hûtõ vagy a kamra ajtaját és kutat. Anyuéknál dettó.) Mindig anyuéknál lóg egyébként, hazajön az oviból, leteszi a táskáját és már megy is. Ott traktorozik, földmunkázik, szórakoztatja anyut a kérdéseivel ("jaaaaj, kislányom, nem is mindegyikre tudok válaszolni...") Este pedig hazabiciklizik. Imádja anyut. Álmos is, mindig oda, a "másikmamához" akar menni. Hanna is mindig ölelgeti, amikor ott vagyunk.

Hannának amúgy megjött a kedve a sulihoz végre. Négy szakkörre jár... Legalábbis egyelõre. Kézmûves, meseolvasó, nyelvtan, matek. Utóbbi kettõ jól is jön neki... Borzasztóan szétszórt egyébként. Jó lenne, ha összekapkodná magát, de hát mit várjak tõle, anyjalánya. Még mindig imád táncolni, és azt mondják illetékesek, tud is. Ennek külön örülök.

Én meg még mindig nem tettem itt közhírré, hogy kb. egy hete lefutottam a futkározók berkeiben félmarcsinak becézett 21 km-es félmaratoni távot. Nem volt olyan szörnyû, mint amennyire féltem tõle. Háromszor álltam meg közben, inni, de az utolsó frissítésnél már tartottam attól, hogy nem fogok tudni elindulni újra, mert nem éreztem már a lábaimat. Szedtem is õket a végefelé, mert rám sötétedett a határban, meg itthon se tudták, merre kevergek...

Életemben nem sportoltam, futni mindig is utáltam, maholnap 40 leszek, március óta futok rendszeresen, és egész jól ment ez a félmaraton mégis. Büszke vagyok magamra, na.

Nos, én nem szeretem a politikát, sem a politizálást. Ezen kívül is ömlik a nyakunkba a ... khm... sz@r, nem szeretnék rátenni még jónéhány lapáttal azzal, hogy volt, jelenlegi, vagy leendõ vezetõink baromságain filózok.

Nade.

Ez az iskola-mizéria, amit a köznevelési törvényben szentesítettek, átlépte a toleranciaküszöbömet.

Azt már tudtam, hogy nyolctól négyig bent kell leledzeni a dedeknek 6-tól 14 éves korig (érdekess lehet a nyolcadikas bandákat a másnapi felkészülésre sarkallni ), és számítottam is a további meglepetésekre, de igazán csak a tegnapi szülõi értekezleten szembesültem velük.

A tünemény tanító nénik próbáltak pókerarcot felvenni, miközben elõadták a változásokat, de azért látszott rajtuk, hiába voltak diplomatikusak, hogy véleményük nekik is van... Kezdték azzal, hogy nincs nagyszünet. Hanna azt imádta a suliban a legjobban, az ebéd utáni, több mint 1 órás nagyszünetet, amikor játszhatott a pajtásaival, mielõtt nekiálltak volna a délutáni tanulásnak. Namostkéremszépen, a diákoknak és a tanároknak is ki kell tölteni a rájuk szabott 8 órát, nem lehetnek üresjáratok, tehát telezsúfolták õket szakkörökkel. Hanna tegnap azzal jött haza, hogy valószínûleg meseolvasó és kézmûves foglalkozásra fog járni, ami egyébként tök jó, mert szereti... És még lehet, jár máshova is, attól függ, beosztják-e és hova. Az ám, de még ezek mellett ugye meg kell csinálni a másnapi házi feladatot. Harmadikban már nem minden esetben lesz elég, ha megjegyzi, ami az órán elhangzott, definíciókat is el kell sajátítani a könyvbõl. Nem beszélve a két kötelezõ olvasmányról. Mi már tavaly is gyakorolgattunk - nagyritkán - itthon suli után, idénre többet terveztem, de nem tudom, ezek mellett mennyire akarom én kinyírni a lányomat.

Rövidültek az óraközi szünetek, az ebédet 20 perc alatt kell elfogyasztaniuk. (Értsd: télvíz idején mondjuk felöltöznek sapkasálkabát, cipõcsere, átbattyognak az ebédlõbe - ez eleve legalább 10 perc... )

Az, hogy négyig szigorúan bent kell maradniuk, rendben van. Csak egyesületi engedéllyel mehetnek el a suliból, a legminimálisabb idõvel a tevékenység megkezdése elõtt, de óraközi szünetben vihetõk csak el. Tehát Hannát a szerdán 4-kor Pakson kezdõdõ tûzvirágos próbáira háromnegyed 3-kor tudom elhozni, mert akkor van szünet a délutáni tanórák között. Addigra apjuk a munkából haza se ér, Álmos viszont vélhetõen alszik még, úgyhogy megint izgalmas lesz. Pénteken se mehetnek haza elõbb, és akkor sem, ha nagyon fáradtak, vagy mondjuk kinõtték a cipõjüket és újat kellene venni nekik... Eddig, amennyire tudták, rugalmasan kezelték azért ezeket a kérdéseket a pedagógusok. F. szerint idegbetegek lesznek a gyerekekbõl a túlterhelés miatt, mire elvégzik az iskolát...

Na, de a fõ megdöbbenés egy jelentéktelennek tûnõ dolog kapcsán ért tegnap délután. Ingyenesen kapjuk a tankönyveket, nagycsaládosként. De. A könyveket év végén le kell adnunk, ha megrongálja a gyerek (mi számít rongálásnak? Mert szamárfül biztos lesz rajta, akármennyire vigyáz rájuk Hanna), akkor vissza kell fizetni a tankönyv árának 75 %-át. (Egyefene.) Mondjuk azért elgondolkodtató, mit akarnak tenni a munkafüzetekkel? Tán kiradírozzák a bele írt megoldásokat? Szóval, a vicc: nem csak a tankönyveket kell visszaadni, hanem a zacskót is, amibe csomagolták õket. Hordtuk vissza mi, kivételes helyzetûek (ha-ha-ha) a guszustalan zacsikat szegény tanító néniknek, hogy gyûjtsék össze õket és õrizzék az év végéig... Elképzeltem közben, hogy jön az ellenõr néni a KLIK-tõl zacskókat számolni...

Naszóval nonszensz.

Hannának se a betáblázott 8 óráról, se a kedvenc nagyszünete hiányáról nem beszéltem. Nem akartam még jobban elvenni a kedvét.

Verset mondott az évnyitón.

Vége a nyári szünetnek... :( Ma lesz az évnyitó. Hanna is mond verset. Nagyon nem szeretne iskolába menni. Ármin meg óvodába nem szeretne menni. Pedig még fel se fogta igazán, hogy a legjobb barátja, Bence, már nem lesz vele, suliba megy, és Viktorka is, akivel az utcán szokott õrültködni játszani.

Álmos se fogja szeretni, hogy nem lesznek itthon; már látom magam elõtt, hogy egész délelõtt  keresi õket.

És én se szeretném, de ezt egyelõre jól titkolom. Jó volt velük itthon. Igaz, hogy Ármin egész nyáron anyumnál volt, ment, mint a mérgezett egér, de ez a kis reggeli hármas mindenképpen hiányozni fog. Felváltja az "idillt" a kapkodás majd.

Hanna egyébként abbahagyta a futást. Eddig tartott a lelkesedése. Viszont elkezdte a táncot újra, a múlt héten lett vége a tánctábornak itthon, tegnap is volt egy próbájuk (és olyan ügyes volt... ), a jövõ héten pedig tûzvirágos beiratkozás lesz. Úgy tûnik, úgy, mint tavaly, mindkét helyre tud majd járni és ennek nagyon örül.  

Most épp barátnõzik. És Álmos is. Tök jó ez: a gyerekkori barátnõmmel szinte egyszerre szültük a piciket, és most kihiztiszték maguknak, hogy hadd maradjanak együtt játszani.  Eszter és Álmos. Hanna meg Zsófival görkorizik. Jó is ez. (Ármin is jól elvan Zsófival, szereti, amikor itt van, mert lehet "húzni". Egyfolytában szekálják egymást. Õ most egyébként itthon az apjának segít füvet nyírni.

Komolyan, lassan leltároznom kell, hogy melyik gyerek merre jár...

De most megyek lángost sütni.

Bicikliztünk. Látta, ahogy az egyik házból a mentõ épp elvisz valakit. Kérdezi este:

- Anya, az miért nem volt a Híradóban, hogy a mentõ elvitte a nénit?

Anyunak mondja:

- Mi lesz velünk, mama, ha te is meghalsz , a papa is, meg Erzsi mama és Feri papa is, ki fog akkor ránk vigyázni? ... Elõbb a papa hal meg, mert õ az öregebb.

Hanna Andrist emlegette a múltkor, mint 3. fiútestvérét. Ármin:

- Hanna, az nem lehet, mert Angyalka (így hívja) a föld alatt van, mi meg a föld felett vagyunk.

 Édes kis hatévesem, mik járhatnak a fejében...

Hanna 4 napja elcsórta a futóórámat és elindult futni. (Persze, Ármin kezdte az akciót, de õ egy kör után elunta. :D) Hanna viszont kitartónak tûnik, és ennek annyira örülök! Elsõ nap az 510 m-t 5.38-as, az 1200-at pedig 5.58-as tempóval futotta le, namost én sose voltam még ilyen gyors, hiába gyerek, fiatal a szervezete, mozgékony, stb., azért nagyon büszke voltam rá a teljesítményéért. A következõ napokon már a 2 km-t is beiktatta, és a 6 perc/km-es tempókat tartani is tudta. És nagyon lelkes.

Próbáltam finoman javasolni neki, hogy jöjjön velem atomfutni a 600 m-es, vagy a 2 km-es gyerektávra szeptemberben, de neeem, anya, nincs kedvem volt a válasz, és mikor meglátta a tavalyi startfotókat, akkor közölte, hogy neki aztán több képet ne is mutassak.

Boldog vagyok nagyon, hogy ilyen kis ügyeske. (Mondjuk, úgy mozog, mint a cséphadaró - bár már javult a technikája -, dobálja kezét-lábát, trappol, szökdell -, de fut. És ez a lényeg. Imádom.

Jövõ héten tánctáborba megy, nem tudom, utána lesz-e kedve futkározni még...

Ez az elsõ kör (510 m) vége, drága kis bicajosom a tesójával együtt nyomta még...

Itt Árminom feladta, mert nagyon lemaradt... De számomra is meglepõ módon, nem keseredett el. Mondtam neki, nála ügyesebben meg gyorsabban úgyse bicajozik senki...

(Én már 1 hete nem futottam, mert nagyon megfáztam. Szombaton még mentem 15.6 km-t, nem is gondoltam, hogy ekkora távon (ami nem is olyan nagy), az embert milyen érdekes érzések kerítik hatalmukba. A végén már olyan volt, mintha nem is futottam volna, mintha nem is én lettem volna... A futás tényleg drog. Ma mennék már végre újra, remélem, sikerül. )

Zamárdiban voltunk szombaton, ahol Hanna sirályokat nézegetett. Elsorolta az összes sirályfajtát, amirõl olvasott, elmondta, melyik, miben különbözik a másiktól, és, amit õ lát a Balatonban, az épp milyen sirály. Nemhiába olvas annyit... (Csak nyáron 3 könyvet kiolvasott aranybogárvirágszálam... )

De.

Gyakoroljuk ugye a matekot. Leirattam vele - tegnap épp - a hetes-nyolcas szorzásokat, bennfoglalásokat. Cirka 8 perc alatt végzett az egésszel, szuperjól meg is csinálta, de amikor közvetlenül utána megkérdeztem, hogy na mennyi 7x8, negyedóra gondolkodás után kibökte, hogy 65... Hát, nem egy fejszámolómûvész.

Árminom folyamatosan jön a szövegeivel, nem gyõzünk nevetni rajta, de csak szolidan, mert megsértõdik. Rohan anyukámhoz minden délután, mert "lesz a mamafilmje" (valami dél-amerikai mûremek :D), aztán itthon elmeséli, mi történt éppen Hozémiguellel. Tegnap pedig felvilágosított, hogy az agyunkat a koponyánk védi. Nofene.

Álmoska pedig beszél végre, és valami ííírtóóócukkorfalat a szövegeivel. Elsorolja a testvéreit: "Andisz, Ganga (Hanna ), Ámin, Ámosz". Imádom.  

Árminnal járok boltba többnyire. Múltkor nagyon nézegette az üdítõs hûtõt (azt a belülrõl világítós fajtát). Azt mondja:

- Anya, a Bencének ugyanilyen szekrénye van. Abban tartja a legóit.  

Tegnap a gyerekek nyaraltak anyósoméknál. Kitakarítottam, sütit sütöttem, aztán este elmentem futni.

Mire visszaértem, apjuk már hazahozta õket. Az én kicsi lányom addigra megmosta Álmos lábát, mert szerinte koszos volt , megfürdött, elpakolta a cuccait, és épp a mosogatógépbõl szedte ki és tette a helyére az edényeket , amikor beléptem az ajtón.

Imádom.

...ezt is lehet mondani az alábbiakra. Mármint annak, aki nincs a helyünkben. Meg lehet azt is mondani, hogy na, a hp-nak nincs jobb dolga, mint megint azon nyígni,  hogy mennyi a légysz@r az ablakon. Rohadtsok, igen. Dehóttkomolyan, szívesen cserélek bárkivel, csak egy napig, könyörgöm, próbálja ki... Aki minimális igényességgel bír, az ebbe belezavarodik. Mint lassan mi is.

De azéris nyekergek itt, mert itt legalább megtehetem (ezazénblogomésaztírokbeleamitakarok blablabla). Legalább. Ha már a törvény szava nem ér semmit.  

Ennek az átok állapotnak, amiben élünk, már meg kellett volna szûnnie. De nem szûnt meg, sõt, a "helyzet fokozódik" (ugye, kedves Virág elvtárs ). Légy - az a jópofa zöld - a medencében, bent a hûtõben , sütõben , légysz@r a plafonon, a konyhabútoron, a padlón, a gyerekek játékain, az ajtónyitást hatszázszor meggondoljuk, a teraszra kiülést elfelejtettük, nem is tudom, minek van teraszunk egyáltalán, és büdös van, és alpári ordítozás van, és szalmabálák sorakoznak a hátsó kerítések mentén, többtíz méteren át, vagy 80 db, jajistenem, csak tûz ne legyen, mert nekünk és az egész utcának akkor annyi. Ja, tûzvédelmi szabályzat? Hogy nem lehetne 100 m-en belül? Hogy tûzcsap is kéne? Hát ki nem t.jja le?)

Jajhát, panaszkodtam már milliószor, és fogok is. És képeket is hoztam, bizony. És még fogok is. Tudom, sokan olvassák a blogomat a faluból, és így lehet min csámcsogni, hogy mennyidemennyi bajuk van az "úrinegyedben" (bizonyám! Aszondják, ez az. ) lakóknak. De mostmár marhára - haha - elegem van.

Ni, egy gyöngyszem. Az ablakokat (kétszárnyasok, egy franciaablak és 2 teraszajtó, szóvel nem kis felületek) kereken 1 héttel ezelõtt pucoltam meg. És lõn:

A beton is olyan természetesen. Mindegy már, fehér-e a felület, avagy sem...

Na, és ez is valami gyönyörû:

De persze ilyen mind. És az üveg is. Behúzom a függönyöket, hogy ne is lássam, hisz már közvetlenül a tisztítás után mennek rá és ürítenek ezek a dögök. Ha tudom, hogy jön hozzánk valaki, akár csak az öcsém, vagy más közeli családtag is, az az elsõ, hogy megyek légysz@rt vakarni, hogy ne hányja el magát a szerencsétlen vendég.

Hátnaná, hogy a bejárati ajtót is megtalálják.

Azt ott fent az se zavarta, hogy hessegetem.

Nah. Most, hogy így kidühöngtem magam, megyek ablakot sikálni. (Ja, hogy ráérek? Nem, baromira nem érek rá.) Egy hónap / 1 flakon ablaktisztító-folyadék a fogyasztásunk egyébként. Kinek nyújtsam be a számlát?