Hanna 4 napja elcsórta a futóórámat és elindult futni. (Persze, Ármin kezdte az akciót, de õ egy kör után elunta. :D) Hanna viszont kitartónak tûnik, és ennek annyira örülök! Elsõ nap az 510 m-t 5.38-as, az 1200-at pedig 5.58-as tempóval futotta le, namost én sose voltam még ilyen gyors, hiába gyerek, fiatal a szervezete, mozgékony, stb., azért nagyon büszke voltam rá a teljesítményéért. A következõ napokon már a 2 km-t is beiktatta, és a 6 perc/km-es tempókat tartani is tudta. És nagyon lelkes.

Próbáltam finoman javasolni neki, hogy jöjjön velem atomfutni a 600 m-es, vagy a 2 km-es gyerektávra szeptemberben, de neeem, anya, nincs kedvem volt a válasz, és mikor meglátta a tavalyi startfotókat, akkor közölte, hogy neki aztán több képet ne is mutassak.

Boldog vagyok nagyon, hogy ilyen kis ügyeske. (Mondjuk, úgy mozog, mint a cséphadaró - bár már javult a technikája -, dobálja kezét-lábát, trappol, szökdell -, de fut. És ez a lényeg. Imádom.

Jövõ héten tánctáborba megy, nem tudom, utána lesz-e kedve futkározni még...

Ez az elsõ kör (510 m) vége, drága kis bicajosom a tesójával együtt nyomta még...

Itt Árminom feladta, mert nagyon lemaradt... De számomra is meglepõ módon, nem keseredett el. Mondtam neki, nála ügyesebben meg gyorsabban úgyse bicajozik senki...

(Én már 1 hete nem futottam, mert nagyon megfáztam. Szombaton még mentem 15.6 km-t, nem is gondoltam, hogy ekkora távon (ami nem is olyan nagy), az embert milyen érdekes érzések kerítik hatalmukba. A végén már olyan volt, mintha nem is futottam volna, mintha nem is én lettem volna... A futás tényleg drog. Ma mennék már végre újra, remélem, sikerül. )

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.