Ide:

Ördögfióka

Pici baba volt Ármin, mikor elkezdtem a blogomat a blogol.hu-n. Nagyon jó kis társaság gyűlt ott össze, melynek egy része sajnos "kihullott", nem sokan blogolunk oda már a régiek közül, maga az oldal is ellaposodott.

Ma reggel olvastam, hogy átköltöztetnek minket cakkpakk ide, a blog.hu-ra. Minden bejegyzés átjön majd (ezt ajánlom is neki! :) ) Úgyhogy itt folytatom majd a családi (rém)történeteinket. Remélem, még a júniusra beharangozott blogol-kampec előtt átjönnek azok, akiket ott még olvastam...

Szóval, ennyi. Ég veled, blogol.hu. :)

Hanna betegség-sztorijának következõ fejezete...

Tegnap elvittem orvoshoz, diagnózis: vírusfertõzés. Ma biztosamibiztos alapon laborba kell mennünk, ami nem egyszerû eset, mert az én kis hõsnõm, aki nyekk nélkül tûri a vérvételt, utána mindig elájul.  Aztán az ortopédiára is beutalót kell kérnünk, mert dokinéni szerint lehet, gerincferdülése van. Vagy csak hanyag tartás. Na, erre pont jó a tánc, az csak a hiba, hogy míg tánc közben gyönyörûen tartja magát, addig egyébként tök púpos. (Tudom, nem ez a gerincferdülés,de ez is eszembe jutott. :) ) Mondtam neki este, rakjon könyvet a fejére, és úgy mászkáljon. Megtette. 

Csütörtökön, ha jól lesz, mehet már suliba.  

Közben Álmosnak megy a hasa, nekem pedig fáj a torkom.

Sose lesz ennek vége.  

Tegnap mesélte Ármin, hogy környezet foglalkozáson sokat jelentkezett, és, ahogy mondta: "négyet tudott, amire használják a vizet". 

Ma Ica óvónéni odajött hozzám és megdicsérte, hogy a mai foglalkozáson is sokat jelentkezett, és válaszolt is, ha szólították. Óvónéni ennek nagyon örült - én nemkülönben. 

Csak ne lenne olyan csirkefogó...   Nem baj, így szeretjük. 

Hanna javulást mutat. Fél délelõtt Judit és a zenemanók c. iszonyat  fantasztikus gyerekzene szólt a jutubon, arra táncolt, aztán, míg elrongyoltam a boltba, Álmossal kiszedték a játékgyümölcsöket (valamint az én nagyanyai örökség-süteményestányérjaimat és a kávéscsészéimet ), leterítettek egy plédet a padlóra, megterítettek, az ajtóra meg kiírták, hogy PIKNIK.  Minekutána anyukámmal együtt - aki látogatóba jött hozzánk - "jóllaktunk", Hanna közölte, hogy õ akkor most lefekszik és alszik egyet.  Így is tett. A piknikezés romjait már nincs energiája eltakarítani szegénykémnek, és folyamatosan arról érdeklõdik, hogy ugye alvás közben nincs hasmenésünk, a lila (hány)tálat meg kabalaként hordja magával mindenfelé...

Szombat-vasárnap ismét tûzvirágos fõpróba, ahonnan hiányozni fõvesztés terhe mellett lehet csak. De ilyen állapotban, hiába is van sokkal jobban, mint két napja, nem fogja tudni végigcsinálni a maratoni, hatalmas fegyelmet, állóképességet és energiát igénylõ programot, az hóttziher. 

Hanna hétfõn a suliban az elsõ két órát végigaludta, miután beájult jelentés közben. Hazahoztam. Lázas lett, lábra se tudott állni, sírdogált, ma kért egy lavórt maga mellé, szerencsére az edényzet üres maradt (lehet, a B6-nak köszönhetõen, amit belediktáltam a gyerekbe. Kapott izotóniás port is (azt is sírva itta meg mert bûnrossz), iszogatja a teát, most fõtt krumplit kért, talán megmarad. Régen volt ilyen rosszul.

Délután bevittem a dokinéninkhez. Mikor láttuk, hogy töküres a váró, már tudtuk, hogy gáz van... Dokinéni szabadaságon, a helyettesek a saját rendelési idejükben helyettesítik, ami ma épp délelõtt volt (mármint a helyettes saját rendelési ideje)... Holnap az az orvos lesz a helyettes, akit kerülünk, Hanna csak az ajtajára nézett és közölte, hogy oda õ be nem megy, se holnap, se holnapután, se sohamáskor. Úgyhogy arra az eredményre jutottunk, hogy legközelebb péntek délután tudunk orvos színe elé járulni, amikor valószínûleg már nem is lesz rá szükség (tapasztalataimból merítve úgyis azt írják ilyesmi esetekben az orvosok, amiket én már 2 napja adagolok szegény gyereknek: lázcsillapító, Normaflor, B6, folyadékpótlás, pihenés). Csak az igazolás miatt kell majd ismét bebumlizni Paksra, de annyi baj legyen.

A fiúk köszönik, jól vannak, és cseppet sincsenek tekintettel se a beteg nõvérükre, se az én megtépázott idegrendszeremre. (Bár Ármin ma megint lógott az oviból, mert bõgött reggel, hogy fáj a hasa, itthon tartottam, mert Hannánál is így kezdõdött a bajság. Azonban amint megtudta, hogy maradhat, nekiállt gabonapelyhet reggelizni tejjel, aztán szendvicset kért, szóval épp úgy viselkedett, mint aki beteg.

Ármin és anya:

- Mi az a csimpánz?

- Az egy  majomfajta. 

-... ja, tudom, amelyiknek piros fehér zöld a feje...

- Az nem csimpánz, hanem az apád, fiam.  

Álmos és Ármin paradicsomlevest esznek betûtésztával.

Ármin kérdi Álmost, kihalászva az egyik tésztát:

- Álmos, ez milyen betû?

- Kék!

Álmos szobatisztaságra nevelése egyelõre esélytelen. Játékmaci bilire ültetésétõl kezdve a figurás papírbiliig már mindennel próbálkozik az egész család; hiába. Egyelõre azt látjuk célravezetõnek, amit a fiatalúr saját magától kitalált: kíséri Ármint a vécére, és ott megbeszélgetik mint férfi a férfival, hogy mi is a teendõ.

Tegnap úgy kísérte, hogy közben nyalókát evett (nem vettem észre, hogy a szájában van még).

Nagy visítást és röhögést hallottam, és közölték, hogy a nyalóka biza beleesett a vécébe (ismerve a nagyfiamat, elképzelhetõnek tartom, hogy ebben a beleesésben hatékonyan közremûködött is :P ). Kérdeztem, ugye nem vettétek ki? Nem. Lehúzták.

Még jó.

***

Ármin panaszkodik:

- Azt nem szeretem, mikor az oviban a M. mindig sugdolózik a B-zsal, és azt mondja neki, hogy ne legyen az én barátom. De aztán én is sugdolóztam a Gy-val, de én nem azt mondtam neki, hogy ne legyen a M. barátja...

Ármin egy ideje panaszkodik kettõslátásra. De csak akkor látott duplát, ha a tévét vagy a számítógép monitorját nézte. (Tudom, felvilágosult anyukák nem engedik egyiket se nézni a hétéves gyereknek, de ez engem nem érdekel. ) Elõször arra gonoltam - én, a hipochonder paraanya -, hogy agydaganat, vagy valami más borzalmasság, de aztán lehiggadtam, és megsejtettük az egyszerû megoldást: csakis a szemüveg lehet a bûnös.

Apja tegnap el is vitte dokibácsihoz Ármint, aki igazolta a sejtésünket. Árminnak fél dioptriával kisebb lencse kell! Örülés vaaan! Szeptember óta javult ennyit a szeme. Dokibácsi azt mondta, tulajdonképpen nem a szeme rossz a gyereknek, hanem a kancsalsága miatt kell neki a szemüveg, és, ha így folytatja, el is nõheti az ókuláját.

Csak nagyon zárójelesen: üröm az örömben, hogy megint - nem is tudom hányadszorra - új szemüveg kell... Viszlát, 60 ezer Ft...