Világ életemben attól rettegtem, hogy a gyerekeim egyszer kruppos rohamot kapnak... (Nem tudom, miért ez a félelem, talán, mert az asztmám miatt tudom, milyen pocsék fulladni, bár ez azért más jellegû kórság, na de mégis...)

Hanna eddig is igencsak rondán köhögött, vagyis inkább ugatott. Ez a dolog ma odáig fokozódott, hogy adélutáni alvásából köhögve és fuldokolva ébredt, sírt, hogy nem kap levegõt. Gyorsan összeszedtem, anyumat riasztottam, hogy vigyázzon Árminra, jött is szegényem, mint a villám.  Hannát kocsiba be (betakarva, mert lázas volt és rázta a hideg, de legalább már jutott levegõhöz addigra), irány  az ügyelet, aminek ajtajában az asszisztens 15.58-kor flegmán kifújva a cigifüstöt közölte, hogy nincs még doktor, csak 4-kor lesz... A gyereket meg vigyem a gyerekorvoshoz. Mondom, oké, de hol találok ilyenkor gyerekorvost??? Látva kétséágbeesésemet visszavett a modorából, felhomályosított, hogy minden nap egy gyerekorvos délutános, valamelyik rendelõintézetben. Hálaégnek, meg is találtam az "aktuális" doktornõt, aranyos volt, voltunk már nála korábban is, mikor a miénket helyettesítette. Vizsgálgatta Hannát, a tünetek alapján gégegyulladást diagnosztizált. Kaptunk egy rakat gyógyszert, Rectodelt kúpot (akkor kell adni, ha rájön ismét a fuldoklás), ellátott utasításokkal, és mondta azt is, ha a kúptól nem lesz jobban, ügyeletet hívjunk (mert a rohamok többnyire éjszaka jelentkeznek), és valószínûleg kórházba kell vinni a csajszit.

Most épp jól van tündérbogárvirágszál; de én meglehetõsen rettegve várom az éjszakát...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.