Pár hónapja úgy döntöttem, hogy nem elég számomra az a fajta mozgás, amit a 3 gyerek utáni - és miatti - rohangálás jelent, és amitõl alapból is hulla vagyok estére, hanem én biza sportolni kezdek. Kapóra jött egy szuper és kökemény csajszi szuper és kökemény heti kétszeri aerobik-edzése a faluházban, meg a jó csapat, aki velem együtt izzad ezeken az órákon (amiket egyébként úgy várok szinte, mint a messiást, mert nem csak fizikailag esik jól, hanem kikapcsol a pelenka-ovi-suli-etetés-altatás-háztartás-számítógépelõttimeló-mindjárthazajönapátok örömteli, ámde sokszor fárasztó monotóniájából.)

Futok is (szuperMóninak köszönhetõen :D), egyelõre 3 kilométereket és sötétben ; és épp egy távolságmérõs órára gyûjtök. Soha nem gondoltam volna, hogy a cikis középiskolai tornaórák után én még egyszer életemben 10 méternél többet fogok futni, ráadásul örömmel.

Nade. Nem ártana itthon is rádolgozni kicsit a tornára, ez viszont a lehetetlennel egyenlõ. Csak a nappaliban férek el, ahol tobzódik az egész család (szinte mindig van itthon valaki), egyszer álltam neki tornázni, de F. a fotelbõl kritizálta a hasprésemet, úgyhogy annyi elég is volt. Ma délelõtt viszont szegény F. dolgozott, úgyhogy kaptam az alkalmon, és elõvettem RubintRékát.

Itt kellett volna abbahagynom.

Ármin az elsõ 2 percben még egésztesterõsített velem, de megunta, és inkább összeverekedett Hannával. Hannát hiába hívtam tornázni ("Nézd meg, a Lara is milyen ügyesen csinálja!"); mivel nem volt a koreográfiában legalább 2 mars-lépés, így köszönte, nem kért belõle.

Álmos elõször kiakadt, hogy nem a Süsü megy a tévében, miután lecsillapodott, azt hitte, táncolok, majd, mikor rájött, hogy nem, elég furcsán kezdett méregetni, aztán körbemotorozott jópárszor, késõbb a mûanyag kardjával bökdösött.

21 perc 32 másodpercnél megérkezett drága apósuram, akit imádok de jöhetett volna 20 perccel késõbb is.   A bemelegítésnek ezzel lõttek, igen nehéz volt kb. fél óra múltán ott folytatni, ahol abbahagytam, és szinte reménytelen is, hisz következtek a "talajgyakorlatok", minekalatta Álmos egyfolytában rám ült. Hanna elvitte, õ visszajött - azt hitte, játszunk. Így ment a végéig... Fájó szívvel konstatáltam, hogy vagy marad a heti kétszeri házon kívüli testedzés, vagy elzárom a családot cakkumpakk a hálószobába, míg én áldozok az aerobik oltárán...

Most megyek palacsintát sütni. Abban nem tudnak megzavarni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.