Ármin lükeségein elõször mindig bosszankodok, utána meg jót röhögök (magamban persze)...

Tegnap például bezárta magát a hálószobába. Könyvesboltosat játszottak, õ volt a vásárló és vezényszóra jöhetett ki onnan. A vezényszó annyit késett, hogy õ addig elszórakoztatta magát a kulccsal... Nem ijedt meg szerencsére (velem ellentétben ), úgyhogy Hannával kintrõl elnavigáltuk, merre fordítsa a kulcsot, hogy ki tudjon jönni. Hamar sikerült.

Este már észrevettem, hogy hiányzik a polcról jónéhány AnnaPetiGergõ. Mikor kérdeztem, hol vannak, csak sunyított, aztán el is felejtettem tovább firtatni a dolgot. Reggel lecipeltem a szennyest a mosókonyhába, és találgattam, hogy vajon mitõl lehet olyan iszonyatosan nehéz a szennyestartó... Lent kiderült. Ott lapult az alján, a koszos zoknik, nadrágok és pulóverek között négy kötet AnnaPetiGergõ (egyenként is tekintélyes súllyal). Ármin, aki rendszeresen lekísér mosni (és közben a szuterénben biciklizik ), teli szájjal röhögött rám. Úgyhogy úgy döntöttem, õ hozza fel az irodalmat. (Még jó, hogy ki nem mostam a könyveket; tõlem az is kitellett volna... )

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.