Anyuék szereztek egy kutyát. Menhelyrõl.

Blöki (4 éve múlt ki és az akkor 18 éves öcsém napokig depressziós volt miatta, persze, hiszen együtt nõttek fel) óta nem volt kutyájuk, macskájuk igen, de az sem önjogon, hanem a nagynéném almából valók tanyáznak rendszerint a szüleimnél. Leharapják az arra tévedõ patkányok fejét, cserébe telesz.rják az udvart és az ablakuk alatt bagzanak, illetve a régi tyúkólban hozzák világra utódaikat.

Na, de ez nem egy macskaellenes poszt akar lenni, térjünk vissza Robira...

Egy éves (állítólag), fekete, fényes szõrû kis keverék kutyus, aranyos, lógó fülekkel. Tegnap addig nyúztak a kölkek, míg elmentünk anyuékhoz kutyanézõbe. Szegényem bent kuksolt a kisházában (amit még férjem Blökinek készített, Hanna pedig rózsákkal és más virágokkal feldíszítette elõzõ nap,), ki sem akart jönni, de apu kihúzta. megsimogattuk, hálásan pislogott. A menhelyen született, azt mondták ott, pár napig ilyen kis barátságtalan lesz, mire megszokja az új környezetét. Apu adott neki kutyatápot, nem nagyon akart fogyni az sem, apu mindig számolgatta, hány szemet evett meg belõle Robi...

A menhelyen nevezték el így. Hanna Mogyorónak hívta volna, de egy ilyen fekete kutyát, ááá... Úgyhogy maradt Robi, ejtsd: Jobi, és még: Jobejtó,  illetve: Jobitusszin.

Hanna, míg anyuéknál voltunk, ott õrizte a házában a kutyust. Odahúzott eghy kis széket, azon ült és figyelte... Ármin nem nagyon foglalkozott vele, inkább szenvedélyének, a motorozásnak hódolt, illetve egyszer rálépett Robi lábára és annyi... Majd megbarátkozik vele. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.