Édes kicsi fiam kitalálta, hogy Hannát az oviba úgy kísérjük, hogy õ is a kisbiciklijével jön. Mentünk is szépen, libasorban, letettük Hannát az oviban, aztán elgurultunk a "Krisztiboltba" (a kedvenc kisboltunk, nemmellesleg ez van a legmesszebb tõlünk ), majd eltekertünk onnan a Gazdaboltba, damilért. Több kilométeres menet volt. A damilvétel után Ármin közölte, hogy õ bizony elfáradt, és vigyem a nagybicajjal... Próbáltam elmagyarázni neki, hogy akkor a kisbiciklit ott kell hagynunk, mert én bizony el nem bírom. Erre Ármin, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne:
- Akkoj itthagyjuk, és majd szójunk apának és hazahozza. - rájöttem, hogy hiába próbálok észérvekkel rá hatni, a canga bizony marad... A gazdaboltos - szembeszomszédunk - felajánlotta, hogy majd hazahozza a jármûvet, de megköszöntem neki és nem kértem a fáradságát; hisz úgyis Hanna biciklijét is haza kell vinni az oviból valahogy, mert ééén hülye, mikor elindultunk, nem gondoltam arra, hogy anyósék mennek ma a lányért, és ilyenkor bicikli nélkül egyszerûbb... (Röviden: ma reggel autóval kellett volna elindulnunk és ennek nem útközben kellett volna eszembe jutnia. )

Tehát Ármin ment az ülésébe, kezébe nyomtam a zsemléjét (úgyis tudom, hogy az volt az igazi problémája, hogy bicajozás közben nem tud enni ); hazatekertünk, itthon autóba át, Hanna bicaját az oviban beszuszakoltam a csomagtartóba (nem, nem, apuci, nem ütöttem le semmit és nem, nem karcoltam meg vele az autót ); a Gazdaboltnál Ármin bicaja az anyósülésre került, közben szentségeltem, hogy "apádmitfogszólnifiamösszekenjükazautót"; de Árminom az újabb mai kinyilatkoztatásával, miszerint:
- Nem baj, majd apa megint kipojszívózza - megnyugtatott.
Ha valaki ma kívülrõl figyelt volna minket, mit alakítunk biciklifronton, biztos hülyére röhögte volna magát.
Itthon vártuk Feri papát (apósomat), hogy jön majd a kisunokájáért, autóval, hogy a traktor is beférjen... De Ármin kitalálta, hogy mi menjünk el hozzájuk, ne õk jöjjenek érte. És: naná, hogy kisbiciklivel menjünk...
Hát, mentünk. És, hogy mi lesz akkor a traktorral (amit úgyszintén nem tudok bicajjal elcipelni)? Árminnak erre is volt persze magyarázata:
- Hát, majd Feji papa eljön éjte autóval.

Ez tette fel az i-re a pontot - summa summárum: a mai ügyködésünk minden volt, csak nem logikus és racionális.  

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.