... különös nem történik mostanában nálunk, bár én épp ennek örülök. Kicsit sok volt az ünnepek alatt a betegeskedés, Álmos szûnni nem akaró üvöltésével egybekötve...

Ármin változatlanul utál óvodába menni (ott lenni talán annyira nem), minden reggel sírás van, hétfõnként törölközõszorongatással-szagolgatással egybekötve. Hanna változatlanul szereti az iskolát, bár vannak problémák, na, nem a tanulással, hanem az osztálytársakkal. Némelyikkel. Úgyhogy itthon edzésben tartjuk, mantrázzuk neki, hogy "Nehagydhogymegmondják micsinálj... Véddmegmagad... Azzalbarátkozol akivelakarsz... Habántanak nyugodtanszóljatanítónéninek..." Meg ilyenek. Az apja eközben a szemét forgatja és sóhajtozik, hogy a lánya ugyanolyan, mint az anyja. Hát szegény, mimóza. Majd kinövi, remélem (ha elõbb nem, 40 éves korára biztosan).

Egyébként megírták a felmérõket, három csillagos ötös lett, egy meg szimpla ötös. Nem félek a félévi bizonyítványtól (most még)...

Álmos nõ, az értelme és az akarata is, és továbbra is imádnivaló kispasas.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.