Nyílt nap volt ma a suliban, azaz bemehettek a szülõk a tanórákra. Én a magyart és a matekot választottam (mert egyiket az egyik tanítónéni tanítja, a másik pedig a másikat).

Tegnap este még egy órát nyüstöltem Hannát, mert az Istennek se' sikerül tisztességesen az a fránya összeolvasás; ma azonban, a szülõk közötti beszélgetésbõl kiderült, hogy nincs ezzel egyedül a kisasszony, sõt, a barátnõje épp azokat a hibákat véti, mint õ. Úgyhogy megnyugodtam.

Aztán még jobban megnyugodtam, mikor láttam az órai munkáját. Nagyon nehéz a dolguk, nagyon kell figyelniük, és nagyon ügyesek. A két tanítónéni pedig igazán, szívbõl-lélekbõl pedagógus, és ismét összetettem a két kezem, hogy Hannának épp õk jutottak... Kedvesek, türelmesek, de határozottak is egyben, és szigorúak, ha kell. Hannát meg csak néztem, most született, és már ott ül az iskolapadban, szörnyû... Ügyes volt õ is, jelentkezett sokat (amikor szerepelni kellett volna kimenni, és egy mesét eljátszani, akkor persze nem; de nem baj, hát nem az az exhibicionista típus... ), tudta és megoldotta a feladatokat, nem volt figyelmetlen, nem idétlenkedett. 

Menni fog ez...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.