emmamama 2011.09.02. 16:32

Piros

A gyerekem sikerélménye az enyém is; Hanna megkapta élete elsõ pirospontját. Lerajzolta a Szent Anna tavat, ahol tavaly jártunk. Ráadásul, még szépen is sikerült, ismerve Hanna kézügyességét, ez azért nagy öröm.

Jól esik ez a pirospont nekem is, annak ellenére, hogy biztos mindegyik osztálytársa kapott a rajzára. A pirospont azért csak pirospont. Tegnap elmondták egyébként a tanítónénik, hogy õk feketét szinte soha nem osztanak. Az a filozófiájuk ugyanis, hogy, ha  a gyerek butaságot csinál és feketepontot kap érte, akkor úgy érzi, oké, megvolt a büntetés, lehet tovább rosszalkodni, vagy feladatban hibázni, stb. De nem: ki kell javítani, oda kell figyelni, és nem letudni a dolgot a feketeponttal.

Most egyelõre egyébként csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a 2 tanítónénirõl (és teszem is, de csak azért, mert ezt úgysem olvassák ), a tegnapi szülõin kiderült számomra, hogy nem csak a hírük jó. Hatalmas szívük van, ugyanakkor szigorúak, és igazán elhivatottak (a férjem szerint ezt másképp nem is lehet csinálni, az ne is menjen pedagógusnak, aki a napi iksz óráját akarja csak letudni és szevasz - egyébként, osztom a véleményét...), egyikük úgy beszélt a gyermeki természetrõl, hogy engem is megragadott és tátott szájjal hallgattam.

Kérdeztem, mi újság Hannával, állítólag csendes, de ügyes, aktív, válaszol, sõt, kérdez is, tehát nem ül kukán egész órán...

Kaptak megint házi feladatot, ennek lelkesebben állt neki, mint a tegnapinak, igaz, hogy az elõkészületek tovább tartottak, mint a feladat, mert úgy gondolta, ki kell elõtte hegyezni az összes színes ceruzát.

***

Ármint továbbra is csúfolják (ugyanaz a gyerek, aki nyáron az utcán, de most már az oviban): disznófejûnek illetve disznópofának; õt nem zavarja annyira, mint Hannát és engem. Hétfõn szólni fogok az óvónõknek.

 

 

14 komment

Címkék: suli Hanna

A bejegyzés trackback címe:

https://emmamama.blog.hu/api/trackback/id/tr465973395

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

abidasha 2011.09.02. 16:37:36

nem is tudom.. én ha kaptam feketepontot, behúztam fülem-farkam és bizonyítani akartam.

emmamam 2011.09.02. 17:07:45

úgy tûnik, sajnos, az ilyen típusú hozzáállás/gyerek a ritkább... valami miatt ez a módszer jobban bevált nekik, azt mondták. :)

madárka. 2011.09.02. 18:47:24

Sohasem kaptam fekete pontot, de egy piros karikát (4-est ér) igen és nagyon sírtam. Eszem a maximalista fajtámat. Unokahúgomnak ma akadtak nehézségei a házi feladattal - a nagyobb darab színeznivalókat nem szereti, a monotontûrése egyenlõ a nullával! %mrgreen% Szóval nálunk ma hiszti volt és bünti...

emmamam 2011.09.02. 19:23:00

Bünti is volt? :) Hanna irtó rondán színez, de az elsõ feladat egy nagy szív kiszínezése volt, ez jól sikerült neki. Én kaptam feketepontot, kettõt életemben. Egyet azért, mert tévedésbõl nekem írták be, egyet meg azért, mert olvasásnál felszólítottak, és nem tudtam, hol tartanak. Persze, mert addigra régen a szöveg végére értem... %confused% Úgyhogy nincs túl jó véleményem a fekete pontokról. :D

Loveaccidents 2011.09.02. 19:26:34

Nem küldte el az elõzõmet %evil%

Loveaccidents 2011.09.02. 19:28:34

Én azért kaptam az elsõ feketémet, mert ugye meg volt tiltva a táblára firkálás, az egyik barátnõm mégis megtette, én meg szokásom szerint meg akartam "menteni" (%mrgreen%), gyorsan elkezdtem letörölni, de a tanárnéni pont akkor lépett be, így a leányzó inkább kapásból rám kente a dolgot... -_- Szivaccsal a kezemben meg igazából nem volt sok értelme védekezni... Szurkolok Hannának, hogy remekeljen ;)

madárka. 2011.09.02. 21:34:21

Emma, Rékának is! Szerintem ugyanabból a tankönyvbõl tanulnak. :)

Thalia 2011.09.03. 16:43:00

Gratulálok a pirosponthoz! Visszaolvastalak, nagyon izgis ez a szeptember egy kisiskolással és egy ovissal...:)

abidasha 2011.09.03. 17:11:08

én még kaptam körmöst vonalzóval és volt szamár pad is :P

pcx 2011.09.03. 17:23:59

"a 2 tanítónénirõl (és teszem is, de csak azért, mert ezt úgysem olvassák ), a tegnapi szülõin kiderült számomra, hogy nem csak a hírük jó. Hatalmas szívük van, ..." Máris egyetértünk ebben is Emmamam. ;) Ugyan is tényleg nem lehet másként mint szívbõl... sajnos ezt ki is használja a kormány... :( ... magánéletben ? inkább nem társulnék egy pedagógussal sem, ... mert nem tudja kikapcsolni belõle az egóját. Otthon is pedegógus, a boltban is pedagógus, a tóparton is pedagógus, szóval, ... ennyi. :D

pcx 2011.09.03. 17:27:29

abidasha :) én is kaptam és nálunk is volt szamár pad hátul

kékáfonya 2011.09.03. 17:32:44

Én temérdek feketepontot kaptam anno, és hát valljuk be: Enikõ is. De azért örülök, hogy nektek nagyobb szerencsétek van! :)

emmamam 2011.09.04. 08:49:59

pcx, ez aranyos... :D Igen, találkoztam ilyenekkel is, de a mi tanítónénink - az egyik, mert õt közelebbrõl is ismerem, ugyanis a szomszédunk :) - nem ilyen szerencsére. Otthon nem pedagógus. (Legalábbis, amennyire tapasztaljuk. :)) Áfi, igen, úgy tûnik, szerencsénk van... Bár Hanna, valljuk be, nem az a "feketepontos típus"... %rolleyes% (Néha nem bánnám, ha az lenne inkább, nem ilyen kis nyuszimuszi anyakicsilánya. :D)

emmamam 2011.09.04. 08:52:20

Most látom, más is írt... %redface% Madárka, ez nekem is eszembe jutott, az azonos tankönyv. Ebben a suliban az idén elõször vezették be ezt a tkcsaládot, és késleltetett írástanítást. Köszi, Thalia, hát, az. :D bdh, körmös itten tutinincs, meg szamárpad sem, de régen volt. (Ha most is lenne, Hanna és a barátnõje ülne benne, ugyanis õk ülnek leghátul. :))
süti beállítások módosítása