A szomszédunkban lakik Hanna leendõ tanító nénije. Az egyik.

Nagy bánatom, hogy az én gyerekeim nem a cserfes, közvetlen, barátkozó, kedves "fajtából" valók. (Nem tudom, mit is várok tõlük, hisz én sem voltam különb... )

Apjuk meséli vigyorogva (én bent sütöttem, õk kint biciklit szereltek), hogy Magdika (a tanítónéni) szedi a meggyet, a lányom áll a fa alatt, és csak mondja, csak mondja a tanítónéninek... Például ezt: "A Zsófi most egy kicsit hisztis, de ez biztos azért van, mert a Gyuszikának tartják most a születésnapját, és vele nem foglalkoznak annyira..." - és ehhez hasonlókat. Beszélgetnek. Eszerint Hanna a bizalmába fogadta a tanító nénit - egyúttal lyukat beszélt a hasába.

Én meg díjazom az élet apró örömeit.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.