Fatornyos kis falumban felbukkantak a dinnyeárusok. Nem lenne velük bajom - meg, hogy én nem szeretem a dinnyét, más még szeretheti és a kiskapuban várhatja õket akár naphosszt -, de dudálnak, tülkölnek, és a legkülönfélébb - most épp egy visító nõi - hangon üvöltöznek: dinnyéééét, dinnyééét...

Nagyon unom - ma már a negyedik jött felénk -, pedig nem zavarják a gyerekeim pihenését (azon egyszerû oknál fogva, hogy egyelõre nem néz utcára ablakunk) -, engem azonban annál jobban.

Nem tudom, mér.

De Szederkére való tekintettel - meg, hogy a dinnyeárusnak is élni kell valamibõl, ugye - csak magamban - és csak szolidan - küldöm el õket a fenébe. (Különben is. Lõrinc nap után jó még a dinnye? Vagyhogyvanez?)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.