2010.06.10. 13:41
Döbbenetes
Ez a riport tegnap este volt a Tv2 Aktív-jában. Akkor nem tudtam, ezért most néztem meg, a neten. (Ármin, aki szinte mindig az ölemben ül, ha én itt vagyok a gépnél, most látva, mit nézek, nem volt hajlandó idejönni... 
)
Röviden: egy nénirõl szól, aki "élethû" babákat készít elsõsorban meddõ (
) és gyászoló () anyáknak. 
Szerintem ez több, mint beteges, de a filmben Gyura Barbara, aki másfél éves fiát veszítette el, nagyon jól megfogalmazza a lényeget (ha tudnék tisztán látni a dologgal kapcsolatban, valószínûleg hasonlóan gondolkodnék a "jelenségrõl" én is.)
Akit érdekel, kattoljon:
34 komment
Címkék: videó mondomamagamét
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://emmamama.blog.hu/api/trackback/id/tr875973762
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Barbara 2010.06.10. 15:35:41
Basszus..! :O
Ehhez nagyon nehéz szólni!
A két énem, két különbözõ véleménnyel bír..
Nem tudom.. ;)
Melinda 2010.06.10. 18:02:25
Meg néztem de döbbenten ültem a gép elõtt szóhoz nem jutok.
De én ezt nem is tudhatom csak azok akik veszítetek el babákat,hogy mit éreznek.
PsychoFairy 2010.06.10. 18:42:34
elég durva,igen. de én is tudok így is,meg úgy is gondolni rá..de valahogy a "nekem nem kéne" énem erõsebb,ebben az esetben :)
kékáfonya 2010.06.10. 18:45:49
Én minden anyát mélyen tisztelek aki ép ésszel túlélte a gyereke halálát, nekem nem menne. Ha valakinek ez kell a túléléshez egy ilyen tragédia után, hát istenem.
Van egy hülye kérdésem is: Mire jó a gyerekhospice ház? Ha nem kórházban, akkor gondolom a családja körében van a legjobb helye a haldokló gyereknek (jaj, de hülyén hangzott, de nem tudom jobban megfogalmazni )
Emma 2010.06.10. 18:46:59
mindjárt leírom, Áfi, csak most nincs idõm... :)
Emma 2010.06.10. 18:54:41
nyaszóval.
persze, próbálom megérteni azokat, akik ilyen babákat vesznek, csak nem tudom. :) (Pedig valahol olyan, mint ahogy én a halott gyerekemnek ajánlom ezt a blogot...%confused% Namindegy.)
De mondom, Gyura Barbara mondatai nagyon közel állnak hozzám. :)
Áfi, a hospice azért "jó", mert barátságos környezetben, a szülõk pihenésének lehetõségével, a lehetõ legnagyobb kényelemben, DE orvosi felügyelet mellett lehet elkísérni a haldoklót. Sokan azért nem viszik haza a hozzátartozójukat meghalni, mert félnek, hogy mit tesznek, ha baj van; vagy hazaviszik éppen, csak alkalomadtán bepánikolnak, és már viszik is vissza a kórházba... Itt erre nincs szükség. :)
Meghát vannak olyan külsõségek, amik a kórházban nincsenek, így a halál után sem rideg és személytelen a "dolog".
kékáfonya 2010.06.10. 19:08:43
Értem, és köszi a felvilágosítást, bár azt hiszem, én hazavinném. De õszintén remélem, hogy soha nem kell ilyen döntést hoznom. :(
Emma 2010.06.10. 19:09:33
én is... és én is. :)
Vera 2010.06.10. 19:23:28
Régóta olvaslak már..sorstársak vagyunk.Szuper a blogod.
Nekem ezek a babák egyáltalán nem tûntek ÉLETHÛNEK,mint ahogy a készítõ mondja.Láttam tegnap a riportot.Ma egész nap ezen agyalok kéne vagy nem?De nem, semmikép sem szeretnék.Akárhányszor néznék rá mindig az lenne az elsõ gondolat hogy ez nem Õ. Hisz csak egy baba.
-Én nem vittem haza a kislányomat mert nem szerettem volna ha a 6 éves kisfiam végignézi...de ott voltunk végig Apával és megkaptuk azt a nyugalmat,békét ami ilyenkor nagyon kell.Méltón búcsúzhatunk...pedig kórházban voltunk.
Emma 2010.06.10. 19:25:14
Vera... annyira sajnálom. Benézek majd hozzád.
Egyébként ezek a babák hát... igen.
Én az NGO-n láttam egy dokumentumfilmet errõl, ott valóban élethûek voltak ezek a babák. :) Más kérdés, hogy akkor sem vinnék ilyesmit haza, "kárpótlásként"...
Eri 2010.06.10. 19:40:25
Egyszerûen döbbenetes.....
Vianya-Gabóanyu 2010.06.10. 19:52:52
Kedves Áfonya!
Ugyan nem hozzám intézted a kérdésedet, de szeretnék mégis válaszolni.
Az én fiam is kórházban távozott...
Hosszú búcsúzást jósoltak neki, gépeken.
Ha haza is hozhattuk volna, egy esetleges áramszünet végzetessé válhatott volna. A hospice házban szinte teljesen otthoni (barátságos, megnyugtató), teljes család számára berendezett környezetben lehettünk volna orvosi felügyelet mellett, biztonságban. A szülõk, tehát a mi feladatunk nem az életben tartása, ...
Vianya-Gabóanyu 2010.06.10. 19:55:55
... hanem a szeretetben búcsúztatása lehetett volna.
Így kórházban, nem taglalom milyen körülmények között történt.
Hát, ezért kell a hospice ház. Arról már nem is mesélek, hogy nem kaptunk pszichológiai segítséget, pedig kellett volna, nagyon. A nõvérek álltak mellettünk végig, akiknek pedig nem ez a dolguk... Szerencsénk volt, legalább ebben...
Az viszont jó, hogy megkérdezted.
Sokan utálják ezt a témát és elzárkóznak elõle, pedig sajnos létezik. Bár ne így lenne... :-(
Barbara 2010.06.10. 19:56:04
Emma, megmutattam Józsinak a filmet és azt mondta, hogy õ szerinte nem szabad itt megállni, sajnos tovább kell lépni és el kell fogadni a szomorú igazságot...
Mondjuk az igaz, de anyai szemmel azért másként vélekedik az ember..
Végül néhány szóváltás után szerintem igaza van... ;)
De persze megértem azokat is akik így pótolják a hiányt, de én nem hiszem, hogy bevállalnám ezt..
Vianya-Gabóanyu 2010.06.10. 20:00:22
Drága Emma!
Remélem nem haragszol a hosszú hozzászólásért, de nem tudtam elmenni a kérdés mellett...
A témához pedig: már mikor elõször hallottam errõl (azt hiszem talán Kínában találták ki), már akkor rosszul voltam tõle. Most én is egyetértek Gyura Barbarával!!!
Hiszem, hogy mindenkinek más az útja, máshogy éli meg (szándékosan nem azt írtam, hogy éli túl...), de azt hiszem veszélyes dolog egy babával ráerõsíteni ezekre az érzésekre. Veszélyesebb, mint hasznos. Nekem is morbid. Valaki emlékének blogot ajánlani nem az. Egy a sajátodra hasonlító élettelen babát igaziként dajkálni...nos...
Juszticia 2010.06.10. 20:08:11
Nekem egy könyv jutott eszembe róla, a fogolytáborról! Gyerekkoromban olvastam, hogy egy nõnek akkor született meg a babája, és úgy került a táborba. (Sajnos már sem az írót, sem a címet nem tudom!) Naplót vezetett róla, hogyan fejlõdik napról napra a gyermeke! Minden szabad percét ,,vele töltötte"! Hát neki, esetleg segített volna egy ilyen baba! De senki másnál ez nem lehet normális dolog szerintem! Ági
Pandaa.. 2010.06.10. 20:13:02
Ez..nem tetszik..:/
kékáfonya 2010.06.10. 21:21:59
Vianya-Gabóanyu,
neked is köszönöm, hogy elmagyaráztad. Én nem idegenkedem a témától, bár õszintén szólva mástól nem mertem volna megkérdezni, Emmától is csak azért, mert tudom, hogy õ "szívesen" beszél róla. Ilyen fájdalmas témáról nem mindenki beszél, maximálisan megértem õket is, és jó, hogy elmagyaráztad te is, mert pl. az orvosi gépek eszembe se jutottak *pirul* .
Emma 2010.06.10. 21:43:44
Vianya, nagyon örülök, hogy írtál... :) És igen, bár sose kellene ilyesmirõl beszélni, bár sose halnának meg gyerekek... :(
Igazad van a bloggal kapcsolatban is. Azért írhattam, amit írtam végül, mert valahol lehet, restellem, hogy ennyire nagy mértékben idegenkedek ettõl a babás-dologtól... :) Megint Gyura Barbara :) : - ez az elején lehet hasznos, de mindenképpen egy adott szinten megrekedést jelent. Kóros; és az ember nem tudja meggyászolni a gyermekét, ha közben folyamatosan egy ilyen babaként "él mellette" tovább... :(
Jusztícia, ez szép történet. :) de persze, az megint más... :)
Pandaa: megértelek. :D
lancelotbeka 2010.06.10. 22:12:09
Nem vagyok anya,valószínûleg más aspektusból születik a véleményem...Nagy fájdalom lehet egy szülõnek elveszítenie a gyermekét,pláne egy édesanyának,akinek méhébõl kelt életre ez a gyümölcs.De!Ha soha nem engedjük el halottainkat,az késõbb komoly pszichés,és késõbb akár testi sérülésekhez vezet,aminek a kárát az élõk látják.A férj,az esetleges másik gyermek,vagy önönn magunk.Elengedni tudni kell,és az emléket pedig ápolni,hogy életet tudjunk adni az elkövetkezõ éveknek!
Nekem már hosszú évekkel ezelõtt elmentek a szüleim,mégsem szeretném õket élethû bábokként dajkálni.(tudom,ez kissé sántító hasonlat.)
Ismétlem,férfi vagyok,nem édesanya,így ez a hímokoskodás az én szubjektív véleményem.
Emma 2010.06.11. 07:26:10
:)
én nagyon egyetértek a "hímokoskodásoddal". :)
Tiimcsi 2010.06.11. 08:06:18
Szerintem csak simán morbid. Nem füznék többet hozzá, mert az már nem illik ide.
Nosferatus 2010.06.11. 11:38:12
Abszolút a Halálos hallgatás, vagy Dead Silence c. horrorfilm babakészítõje ugrik be errõl. :)
,,"Óvakodj Mary Shaw szemeitõl.
Gyereke nincs, a babákkal öl.
És ha álmodban mégis várna rád,
Vigyázz, hogy sikoly ne hagyja el a szád."
(és aki sikít, annak a szellemnéni kegyetlenül kiharapja a nyelvét)
Emma 2010.06.11. 11:41:11
ááááá, Nosferatus, ez hullajó! :D :D
Nosferatus 2010.06.11. 11:42:11
Ja és a nõ azért kezd el gyilkolni, mert valaki kétségbe vonja, hogy a bábja élõ kisfiú... :)
Emma 2010.06.11. 11:43:11
urissten. :O :D megszerzem ezt a filmet... oszt majd csukott szemmel meg is nézem. :)
Nosferatus 2010.06.11. 11:50:02
Picit ijesztõ. De annyira nagyon nem, mert kétszer meg tudtam nézni. :)
De ha a következõ hír az lesz, hogy egy ilyen babatulaj ámokfutásba kezd, megöl valakit, vagy szimplán csak elszakad a valóságtól, azt szeretni fogom.
Bár minden gyógymód hat, ha hisz benne az ember, so mûködhet ez is. Van ai plüssállattal alszik...
Emma 2010.06.11. 11:50:56
jóóó, de az mááás... :)
sincel 2010.06.11. 11:51:49
Eddig még csak olyan élethû babákról hallottam, amelyek méretre, súlyra és érintésre egy csinos nõre hasonlítanak, és olyan férfiak vásárolják õket, akik nem találnak maguknak hús-vér partnert. Már azon is meg voltam döbbenve, de ezen még inkább.
A kommenteket olvasva szomorúan látom, hogy ilyen szûk körben, mint ez a blogközösség, többen is vagytok, akiknek elhunyt a gyermeke.
Nosferatus 2010.06.11. 11:51:53
Tudom, hideg, mûanyag és nyom.:D
Emma 2010.06.11. 11:53:26
Nosferatus... %lol%
Sincel, sajnos, nagyon sokan vagyunk... Számomra is akkor vált világossá, mikor elkezdtem internetezni. :(
Elriviel 2010.06.12. 15:26:41
O.O ..........
Minden tiszteletem a tiétek, hogy így tudtok élni tovább. A veszteség után, ami ért benneteket. Elképesztõ. Most olvastam elõször, nem jártam itt még ezelõtt. Most csak ülök, és nem találok szavakat.
gyújtottam egy gyertyát. és most csöndben köszönök: szép napokat és sok örömet a családodnak Emma! Üdvözlettel : Elriviel
Emma 2010.06.12. 21:42:30
köszönjük... nagyon aranyos vagy. :)
muszáj tovább élni, viszonylag normálisan lehet is. :)
scatty 2010.06.13. 10:18:12
bár én még nem vagyok anya, sõt, felnõtt sem, de úgy érzem, valamilyen szinten tudom, mit éreznek ezek az anyák. megdöbbentem, hogy van ilyen. nem tudom felfogni mégsem, hogy ilyennel hogy könnyíthetnek a fájdalmon... nekem ezzel nehezebb lenne.