Hét évvel ezelõtt Andrist erre a napra vártuk.

Nem jött.

Apja már hónapokkal elõre beírta az asztali naptárba ákombákom betûivel: "Andriska, hol vagy?"

Akkor még itt volt, velünk volt.

Én sejtettem valamit, mert rengeteget bõgtem. Emlékszem, hogy kint ültem a teraszon anyuéknál, korai cseresznyét ettem, néztem az eget meg a kertet, és borzasztó elõérzeteim voltak. (Annyira nem borzasztóak, mint amilyen aztán egy héttel késõbb a valóság volt...) Ritabarátnõm épp jókor hívott, kizökkentett a sötét gondolataimból egy idõre.

Volt még hét boldog, közös napunk együtt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.