Ma megszerveztem a napomat, hisz egy órára fogorvoshoz kellett mennem...(A múltkori fehérítõtömés kiesett a metszõfogamból, úgyhogy, gondoltam, mielõtt visszamegyek dolgozni, megcsináltatom, mert, ha elvigyorodom, világgá szaladnak az ügyfelek (Bár lehet, ez lenne a jó marketing ...)

Tehát: délelõtti meló (Ármint magamra csatlakoztatva), majd rohanás haza, majd vissza Hannáért az oviba, majd mindkét gyerkõvel anyuékhoz, majd ismét rohanás haza, majd P-ra a fogorvoshoz... Egy óra volt pont, és sehol senki, csak a rendelõbõl szûrõdtek ki gyanús zajok és zörejek... Fél kettõkör helyzet ugyanez... Háromnegyedkor megérkezett a 2 órára hívott beteg, akivel elcsevegtünk a fog-ügyeinkrõl... Kettõkör kivánszorgott végre a meggyötört paciens, elnyöszörögte, hogy inplantátumot csináltat százhúszezeré és fááájt... Sajnáltam nagyon...

Aztán megjelent talpig zöldben a nagyon kedves asszisztens és kérdezte, miért jöttem... Mondtam miért, és hányra. Húúú, mert én vagyok a B-né, akit nem ért el telefonon, jajtényleg, pedig hányszor keresett...És tényleg, és itt a számom, de jaaaj, mondom, igen, de ez a régi számom, ezen aztán hívhatott szegény... Merthogy mára mûtétes napot iktattak be, és mindenkit elért, aki mára volt elõjegyezve - csak engem nem. Százszor elnézést kért, pedig tényleg nem õ volt a hibás.

Aki hüle, az meg haljon meg - vagy legalábbis tegye meg ugyanazt az utat kétszer... Holnap egyre újra megyek.

Egyremegyek...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.