Még adós vagyok - magamnak, hisz Hannáét is leírtam - Ármin születésének történetével.
(Gyengébb idegzetûek ne olvassák. )

Április 22-én búcsú volt nálunk, oda még kimentem, vagyis inkább kigurultam, mint utóbb kiderült, tíz perces "fájásokkal" (amik nem voltak még azok az igazi fájások, de, hogy szabályos idõközönként jelentkeztek, az tagadhatatlan.)

Utolsó kép 2 in 1, április 22-én késõ délután, 70 kilósan és fej nélkül

Este még kivasaltam pár kisruhát, aztán 11-kor kezdõdött a Zongorista címû film, azt az ágyból óhajtottam volna megtekinteni, de elaludtam rajta. Az is utóbb derült ki: jól tettem, ugyanis hajnali kettõtõl már nem volt megállás. Kb. négyig még hagytam apját aludni, aztán felvázoltam neki, hogy ma nem biztos, hogy mennie kellene Százhalombattára (ezzel az volt a gond, hogy õ vitte a munkatársait is, tehát kilenc ember munkába menetele függött tõle); de megoldotta, és itthon maradhatott. Hétkor már Sz-on voltunk, 5 perces fájásokkal indultunk itthonról, Hannát anyumra bíztuk, aki jobban félt, mint én. :) Útközben még F-fel 2 fájás között azon poénkodtunk, hogy, mivel Béla napon születik a trónörökös, lehet, második névként a Bélát kellene bemondanunk... (Merthogy Hanna Luca napján született és sokan azt gondolják, ez a dupla névadás a születésnapból adódik). Hamar elvetettük az ötletet - elnézést minden Bélától.

Részletekbe nem megyek bele, de tény, hogy 3 ujjnyi - aki szült már, az tudja, ez mit jelent - méhszájjal érkeztem a szülõszobára, drága jó orvosom bent volt épp, közölte, hogy semmiféle elõkészítésre már nincs idõ. Fél nyolckor arra tippelt, hogy 2 óra múlva baba lesz, és elment operálni. Mi kettesben maradtunk apjával a szülõszobában, õ szorgalmasan löködte az ágyamat - nem vette észre, engem viszont idegesített, mint minden más akkor -, és próbálta kielemezni az általam szorgalmasan szívogatott (kábultságot okozó) nitrogén-oxidul-gáz összetételét. Aztán már csak a kezemet fogta, mert rájött, hogy ez az egyetlen üdvözítõ dolog, amit ott, akkor tehet.

A finisben aztán elõkerült az orvosom, én megnyugodtam a jelenlététõl, aztán megijedtem, mert a nagy szurkolás közepette, amit mellettem végzett - fogva a másik kezemet - kiabált, hogy megy el a baba szívhangja, meg kell szülni. Úgy kétségbeestem, hogy szót fogadtam neki. Ármin nem sírt fel rögtön, de apja látta és közvetített, hogy él és mozog, de ki kell tisztítani a légutait. Baj lehetett, mert F. nem vághatta el a köldökzsinórt - ezt szomorúan emlegeti azóta is. :) Az Apgarja 9/10-es volt, ami jó egyébként. (Hannáé 10/10 volt (a legjobb), Andrisé pedig 6/2... :()

Végülis doktoromnak igaza lett: 9.45-kor már hármasban voltunk. Az volt a gond, hogy az én kisfiam a két öklével az amúgy sem kicsi feje mellett törekedett világra jönni; ezzel számtalan véraláfutást okozott magának, nekem pedig harmadszor is túl kellett esnem egy kisebb mûtéten, de fene bánja.

Ilyen volt szegényem 5 percesen:

De kikupálódott néhány nap alatt:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.