Jajhát, behavazódtam, nna...

Egyrészt a 2 kölök, ami ugye a szokásos. Másrészt be kellett fejeznem az újságomat, hogy holnap emberem be tudja vinni a nyomdába. Úúúgy volt, hogy délután vigyáz a dedekre, hogy tudjak dolgozni, de aztán "Csak megnézem ezt egy picit" -  felkiáltással bevonult a hálószobába a netbook társaságában. Elkalandozott gondolom, ahogy én szoktam, az interneten, mert a dedek a nyakamon maradtak, amíg itt szerkesztgettem, néha szó szerint, ugyanis mostanában engem fésülgetnek, ami a cirka félméteres hajam, és az azt tartó fejbõröm teherbíróképességét rendesen igénybe veszi... Namindegy. Becsületükre legyen mondva, azért elvoltak, néha kellett rajzolnom nekik ezt-azt, persze duplán (Ármin pl sorrendben ezt kérte: szoknya, sajt , labda, virág, számítógép . Ugyanezt kellett aztán Hannának megörökítenem), viszont sûrûn válaszolgathattam ilyenolyan kérdéseikre, és ötperceként nézegethettem  mindenféle mûalkotásaikat.

Újság ezzel együtt készen lett este nyolcra, gyerekeket is megvacsoráztattam közben, mire apjuk elõbújt a barlangjából. Szemrehányó tekintetemet látván engesztelésül megfürdette Hannát, vacsorázott egyedül, továbbá elaltatta Ármint.

Éjszakánként a másik blogot is alakítottam, minek következtében heveny számítógépundoritiszem lett ma estére; de holnap már pótolnom illene a lemaradásomat neten kialakított szociális kapcsolataim terén is, és vár néhány megírandó levél...

Áhh.

 

Na, de odaát most ez az új helyzet, akit érdekel, kattoljon: REKVIEM (ezt a két írást júliusban itt is lehetett olvasni, de gondoltam, átmásolom az asztalfiókomba, hogy egy helyen legyenek a többivel...)

A bejegyzés trackback címe:

https://emmamama.blog.hu/api/trackback/id/tr45973961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ferenc 2010.01.08. 00:33:25

Szia! Én is foglak látogatni:-)

Chagrin 2010.01.08. 02:15:22

Aranyos nap lehetett. ^^

ZV1 2010.01.08. 09:49:58

Azért jól bírod... ;) Remélem, azért nem leszel kopasz a sok fésülgetéstől. :)

Emma 2010.01.08. 09:53:06

elől már kopasz vagyok magamtól %mrgreen%, hátul meg kitépik a kölkek, hát, szépségem alulmúlhatatlan... :P

Kleincsillag 2010.01.08. 11:01:07

=)..nem is igaz!!!....aranyos kedves ÉS STRAMM Emma =D... Jól bírok..kész Terminátor...=D.. ölelés és hatalmas puszó Emma... =D..
süti beállítások módosítása