Tegnap buliztunk.

Gyerekkori barátnõm, férje, és a kislánya, Zsófi volt nálunk, nagyon jól éreztük magunkat. Hoztak egy csomó, issteni finom kaját, italt, lufit, szilveszteri sapkákat... Én is egész nap sütöttem, kaját csináltam, készülõdtünk. Aztán leültünk este az asztal mellé, és csak ettünk ittunk és beszélgettünk, néha mentünk egy kört, visszaültünk, meg gyönyörködtünk a gyerekeinkben egyfolytában. Éjjel egyig bírták a kölkek... Bújócskáztak (ez igen érdekes volt: Ármin mindig az mellé bújt, aki épp számolt , Hanna pedig mindig ugyanoda rejtõzött, így nem volt nehéz megtalálni ); sminkeltek a játékkészlettel, rajzoltak, szaladgáltak. Zsófi elhozta a karácsonyra kapott hercegnõs ruháját, Hanna pedig felhozatta a tavalyi katicabogaras jelmezét; mindegyiküknek volt kopogós cipõje - mindketten táncolnak a helyi egyesületben -, úgyhogy ropták rendesen. Ármin megsértõdött, merthogy neki se szoknyája, se cipõje, de ma kiengesztelõdött: az egyik lábára ráhúzta Hanna kopogósát, míg a párja Hanna lábán maradhatott...

Koccintottunk éjfélkor, hallgattuk a Himnuszt... Én semmire nem gondoltam. Nem kívántam semmit 2010-re , és nem is néztem vissza az elmúlt évre. Csak figyeltem a gyerekeket, akik addig a kanapén csendben ültek és rajzoltak, és fogalmuk sem volt, miért ácsorgunk mi. Az jutott eszembe, hogy kb 8-10 éves korom óta barátnõm a barátnõm, és most már a gyerekeink játszanak egymással... Ezelõtt jó 25 évvel, mikor Rita barátnõm és a húga egyszer nálunk töltötte a Szilvesztert, mert a szüleink buliztak valahol, nem gondoltuk volna ezt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.