Lassan blogcímet változtatok, hisz teljesen átmentem már siratóasszonyba... Nade végülis ez is az élet része. A búcsúzás és a siratás.

Keresztapám temetése tegnap volt; hamvasztották, és nem pap temette. Egy rendkívül kellemes hangú férfi és egy nõ búcsúztatta, nem volt szó mennyrõl, de pokolról sem, nem beszéltek feltámadásról, de felidéztek emlékeket, keresztapám életének pillanatait, önmagukban is megható verseket szavaltak. Zene szólt, nem gyászzene; az urna sírba helyezése után például Richard Claydermann a Ballada Adelaidenek-et játszotta. Time to say goodbye... A Schindler listája címû film zenéje... Zongoradarabok, amiknek nem tudom a címét, de gyönyörû volt mind.

Borzasztó és szép búcsú volt, ha lehet ezt mondani. Borzasztóan szép... Ott voltunk, és mégsem voltunk ott. Az a rengeteg ember, aki végsõ tiszteletet adni érkezett, egy pisszenés nélkül állta végig a szertartást. Pedig gyerekek is voltak közöttük... Nameg öreg nénik, akik rendszerint jót pletyózni és szenzációhajhászni járnak némely temetésre... Mindenki csendben volt. Végig.

Keresztapu biztos elégedett volt. :)

“A végén minden olyan egyszerû lesz – minden, ami volt és ami lehetett volna. Pornál és hamunál is kevesebb lesz minden, ami egykor tény volt. Amitõl úgy égett szívünk, hogy azt hittük, nem lehet elviselni, belehalunk, vagy megölünk valakit… mindez kevesebb lesz, mint a por, melyet a temetõk fölött kavar és sodor a szél.”

(Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.