Hannával valami nincs rendben.

Kezdõdött ott, hogy egy hete, mikor szem - és fültanúja volt annak, hogy kis barátnõjét, aki beszoktatós stádiumban van, otthagyta anyukája, és Zsófi hatalmas sírásba kezd - õ is keserves üvöltésbe fogott. Lila volt, kék volt, vörös volt, remegett, kiabált, hogy nemakarokbemenniii, hazaakarokmenniiiii.... Óvónénivel harcoltunk, hogy együttes erõvel betuszkoljuk a csoportba, végül sikerült, egy haszna volt, Zsófi döbbenetesen gyorsan megnyugodott, tapasztalva lányom magánszámát, és azt, hogy valaki még nála is hangosabban ordít... Újanyukák persze néztek rám, mint a véres kardra, hogy milyen gyerekem van énnekem... Hát, ilyen. Hontihanna. Aztán integetett nekem az oviablakból, akkor már nyugodtabb volt, de rajtam meg ez után jött ki a feszültség, a boltig potyogtak a könnyeim, még jó, hogy ez gyakori jelenség nálam az allergia miatt, így Ármin se sejtett meg semmit. Õ is meglepõdött persze Hanna cirkuszától, mert ilyent azért ritkán produkál...

Másnap anyósom ment érte, nem ért oda pontban fél 12-re - én se szoktam -, Hanna már sírva fogadta. Elõtte kérdezgette az óvónéniktõl pityeregve állítólag, hogy "Mikor jön értem Erzsimama?" Pénteken nem volt már vele gond, azt leszámítva, hogy óvónéninek ecsetelte, hogy én csak este viszem majd õt haza...

Kedden ismét bõgõmasinát játszott, a tízórai óta itatta az egereket. Mire mentem érte, tiszta vörös és dagadt volt a szeme, mint akinek behúztak egyet, vagy többet is... Anyukák agyusztálták, hogy "Nem vagy te már kiscsoportos, ne sírjál", meg "Jajmilyendologezmááár..." Idõben mentem, ezt nem szeretem, óvónénik szekálhatják - nem teszik - más gyerek anyukája meg hagyja békén az én kölkömet, aztakutyafáját. Még a délutáni néptánc elõtt is az volt a téma, hogy a B. Hanna Luca milyen bõgést rendezett az oviban.

Óvónénivel beszélgettünk, mondta, hogy nagyon érzékeny az utóbbi napokban, nem eszi meg a tízóraiját sem, nem értik. Mondtam, én sem. Kollektíve azért arra gyanakszunk, hogy nincsenek a nagyok, akik között a barátnõi voltak, mind elmentek az iskolába. Nagylányokkal játszott tavaly, velük ment minden hova, babusgatták õt - hát, ez most nincs, most õ a "nagy". Hanna tagadja ezt, azt mondja, én hiányoztam neki, nem Rubina és Abigél, de azért én mégiscsak a barátnõhiányt látom ebben. Hiába vannak a kicsik között is, akikkel jól elvan, õk mégsem ugyanazok.

Tavaly sem voltam vele, mégsem cirkuszolt sosem.

Ma nem volt oviban, mert SOS el kellett rongyolnunk cipõt venni, ugyanis kinõtte az edzõcipõjét, és erre 2 napja jöttem rá... Holnap már viszem. Nem tudom, mi lesz...

Nagyon bosszankodni egyébként nincs jogom, mert én három éven keresztül csináltam ezt a mûsort, anyukám és az óvónénik legnagyobb örömére és a többi ovis szórakoztatására.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.