emmamama 2014.03.15. 19:42

Ábécé

Anyósoméknál a gyerekek az udvaron játszottak. Abigél gyurmázós vödrébõl elkezdtem Árminnak betûsablonokat mutogatni.

Az összes betût felismerte. A-tól Z-ig. 

Nem az a meglepõ, hogy egy ennyi idõs gyerek felismeri a betûket, hanem, hogy az én ÁRMINOM drága szívem felismeri õket.  Sejthetõ, hogy nem lesz neki egyszerû az iskola (ezt a sorra elszúrt, részképesség-zavarokat felmérõ tesztjei is mutatják), épp ezért örülök nagyon ennek az "eredménynek". A számokat régóta felismeri, használja is õket, 10-ig összead-kivon, de ez a betûfelismerési képessége az újdonság erejével hatott.

Persze, Hanna rögtön felhúzta az orrát lelkendezésem láttán. Mondom neki:

- Te nagycsoportosan még nem ismerted fel a betûket. 

- Igen, de én nem is néztem az Ábécés dalt a jutubon!

 Ez is igaz...   

 

emmamama 2014.03.03. 09:02

Levél a nyuszinak

Hanna írta, beletette egy borítékba, és minden este megkérdi, mikor küldöm el a nyuszinak...

KEDVES NYUSZI!

(IDÉN IS JÓ GYEREKEK VOLTUNK)

SZERETNE AZ ÁLMOS EGY: SOK AUTÓT, GURIT (értsd: lejtõs pálya)

ÁRMIN SZERETNE EGY: LEGO RENDÕRHÁZAT, UGRATÓS PÁLYÁT

HANNA SZERETNE EGY: MONSTER HIGH BABA, LEGO FRIENDS

KÖZÖSEN: TORTACSINÁLÓ GYURMAKÉSZLETET

(UTALUNK PÉNZT A BANKSZÁMLÁDRA)

Na, szegény nyuszi, fel van adva a lecke....

emmamama 2014.02.23. 16:48

Íródeák

Ármin mostanában sokat másolgat könyvekbõl, számokat, betûket írogat. Egyik este Hanna "tanította" szépen írni (hahaha, Hanna meg a szépírás ), úgy, hogy fogta a kezében Ármin kezét és együtt rótták a betûket. Nagyon aranyosak voltak. 

Másnap jött Marci játszani. Ármin büszkén mutatta neki a szépíráslecke eredményét egy papíron:

- Nézd, Marci, ezt régen így írtam, most meg már ííígy írom! 

 

emmamama 2014.02.21. 11:35

Hanna meglepetése

Hanna megtalálta a határidõnaplómat, és ezt írta bele:

"Szeretlek anyuci!

Írtam is egy verset:

Böcz Hanna Luca: Anyucinak 

Szeretem, mert aranyos és okos,

és azért is, mert hetente csak egyszer mos (ezt honnan vette?  Az életem fele mosással telik. ) 

és még 39 évesen is nagyon jó anya,

ezért vagyok a Földön most és ma.

Köszönöm az anyukámnak Sólya Emmának,

hogy itt élek a Földön világ csodájának.

2014. 02. 20."

 

 

7 komment

Címkék: vers Hanna

emmamama 2014.02.11. 17:26

Kaposvár dombjai

Megint futottam. Vasárnap, Kaposváron. Ez volt az Atom100+ elsõ versenye. Az úúúgy van, hogy aki teljesíti a sorozat valamennyi versenyét (félmaratoni ill. annál hosszabb távok), az szeptemberben, a versenysorozat végén kap egy nagyértékû melegítõt, meg egy érmet. Aki 4 versenyt teljesít, köztük a kétharmadmaratont Pakson, az érmet kap. Nos, én nem pályázom a macinacira, mert a nagyatádi etapot tuti nem bírnám, az nyáron lesz, és én 40 fokban nem futok félmaratont. Sem.

De ez a Kaposvár Dombjai Farsangi Félmaraton, ez hûdejóvolt... :) F. vitt, gyerekek nélkül mentünk, persze, utólag megbántuk, de az is szentigaz, hogy legalább jókat dumáltunk, mert, ha a kölkek is velünk vannak, akkor 2 értelmes mondatot nem tudunk egymással váltani.

Fantasztikus és leírhatatlan élmény volt, ahogy a lankákon láttam, amint hömpölyög elõttem az a sok futó... És az is csodás volt, hogy az emberek, még a legkisebb utcákban is drukkoltak nekünk, kiálltak a gyerekeikkel a házuk elé, volt, aki kereplõvel bíztatott, volt, aki az erkélyérõl, dudákkal, volt aki az autójával állt az út mellett és onnan hajrázott... Az egyik utcában a gyerekek krétával rajzoltak nekünk az aszfaltra... Néhány kislány a kezét nyújtotta, és pacsiztunk velük, õk nevettek... Már indulás elõtt lemerült az mp3 lejátszóm, de nem is bántam, mert így jobban "átjött" a verseny hangulata. "Hajráhajrá", "Kitartást", "Már csak 8 km van hátra..." "Ez már az utolsó hegy", "A k... annnyát annak, aki kitalálta ezt a terepet..." "Még pár méter, mindjárt vége..." És hasonlók. A kaposvári rádiónak volt egy akciója: kértek minden ott lakót, álljanak autóikkal a futóútvonalak mellé,vagy tegyék ki a rádiót az ablakba, hangoljanak a rádió sávjára, hadd hallgassuk mi is az élõ adást. Mondtam elõtte F.-nek, na, kíváncsi leszek, héányan teszik ezt meg... Hát, elmondanám, a 21,1 km-en át végig hallottuk a zenét. Fantasztikus emberek a kaposváriak.

Verseny elõtt. Rajt és cél...

A verseny lelkileg könnyebb volt a legutóbbi bajainál, mert ott körözni kellett, itt viszont változatos volt a terep. Túlságosan is. Öt hegy, egy völgy, 380 m szintkülönbség - mikor nekiindultam, nem gondoltam volna, hogy tényleg ennyire meredek lesz; néhány dombocskát képtelen voltam futva megtenni, de voltunk még így jópáran. Szerencsére minden emelkedõt lejtõ követett, az utolsó sáros és havas volt, felülmúlta legmerészebb álmaimat is, hisz két választásom volt, vagy gatyaféken csúszok le rajta, vagy a faágakba kapaszkodva araszolok. Az utóbbit választottam, nem kevés idõveszteségembe került ez.

Aztán jött a holtpont, 18 km-nél. Azzal bíztattam magam, hogy már csak annyi van vissza, mintha elfutnék anyuékig és haza... Az utolsó km-t már nem tudom, hogy tettem meg, de akkor a kordon túloldalán szembejött Móni, a legnagyobb futós példaképem, aki most nem futhatott, de ott volt drukkolni, és nekem is szurkolt, nagyon kellett ott az utolsó pár méteren, nagyon nagy erõt adott, minden bajomat elfelejtettem, pedig azt hittem már, nem vergõdök el a célig. Még most is hallom a hangját. Aztán ott a naaagy zöld kapu... még pár lépés... érem... vége... hovaüljek. Kerestem a szememmel F.-et, a célnál állt, engem szeretett volna lefényképezni, de lemerült a gépben az elem. Bántotta nagyon szegényt, de nem kell rólam célfotó Isten ments... (Egyébként is én mondtam, hogy ne vigyünk pótelemet. ) Aztán rámtalált, megitatott, körüludvarolt, összeszedett, és elmentünk Hannának levendulapárnát venni, meg hát a fiúk sem maradhattak ki ugye.

Na, és itt jött a K.O. A falovacskáknál olyan iszonyat görcs jött rám, hogy majdnem elájultam, le kellett ülnünk, F. orvost akart hívni, mondtam, háhóógyne. Jobban is lettem. Mint késõbb Móni mondta, valószínûleg rosszul frissítettem, tanácsokat is adott az elkövetkezendõkre. Barátom Google szerint összeomolhat ilyenkor az ionháztartás, meg a keringés is akár, na persze arra nem került azért sor. Mire hazaértünk, az izmaim se fájtak, és enni is képes voltam már.

Az eredménylistából kiderült, hogy 2 óra 25 perc 11 mp. alatt tettem meg a 21,1 km-t, a 156. nõi indulóból pedig 123. lettem, de ezzel maximálisan elégedett vagyok. (A szintidõ 3 óra volt). (Emellett ledobtam magamról 2 kg-t, ez annyira már nem volt jó, ez is lehetett a rosszullétem oka.)

Vége.

A következõ állomás ismét Baja lesz, áprilisban, a Kikelet Félmaraton, sík terepen.

Jah, és egy év alatt lefutottam 1000 km-t. Ahhoz képest, hogy tavaly februárban úgy örültem 6 km-nek, mint majom a farkának, most meg már túl vagyok 5 félmaratonon, hát, tökjó. Az idén csatlakoztam a 2014 km-t futók klubjához, nos, ahhoz viszont nagyon össze kell szednem magamat, hogy ezt teljesítsem.

Mikor Hanna fél éves volt, azt mondtam, nálunk Barbie soha. Azóta egy láda tele van velük.

Mikor 2 éve láttam a koporsóba pakolt baba-szörnyetegeket, meg a Monster High-os rúzst és sminkkészéletet, azt mondtam, na, ilyen morbid francságot ide be nem engedek.

Most odáig jutottunk, hogy Hanna Clawdeen Wolf-nak készült a farsangon.  Mivel nem érkezett meg a jelmeze, eská kényszerültem legyártani neki valami hasonlót, az én régi ruhámból, egy kockás térdzokniból, meg a cipõmbõl. Ez lett belõle.

   

 

Elég szörnyû, bár õ jól érezte magát (az elsõ képen ez nem látszik, mert elõtte csukta oda a mutatóujját az autóajtóhoz). (Mielõtt kimázoltam, a frissen fonott hajával, a tejfehér bõrével meg a nagy kék szemeivel pont úgy nézett ki, mint az Interjú a vámpírral címû filmben szereplõ kislány. )

   

Tombol(d)a.

  

Álmos a nevéhez hûen végigaludta az egész bulit, amikor felébredt, elkunyerálta anyósom tombolán nyert csokiját - amit úgyis õk kaptak volna meg -, és felfalta.  

Eredetileg - a Shakirás õrület levonulta után, januárban - egyébként Hanna Dorothy szeretett volna lenni lenni az Ózból. Tudom, jobb lett volna. 

2 komment

Címkék: kép Hanna

emmamama 2014.01.26. 18:29

Színek

Álmossal építettünk. Mutattam egy fehér kockát neki, kérdeztem tõle:

- Ez milyen színû?

- Színû.

- Ez fehér. Milyen színû a kocka, Álmos?

- Kék.

 

emmamama 2014.01.24. 13:29

Péntek

Hanna megint beteg... Már nem tudom én hányadszor küldték haza az iskolából, most azért, mert fázik (nagykabátban ebédelt ), fáj a feje és a hasa. Hétfõn fogyott el a mandulagyulaldására kapott Zinnat... Hétfõn doktornéni (ha addig nem lesz jobban), és addig el nem jövök tõle, míg nem kapunk beutalót laborba - ideoda. Le fog maradni a suliban megint, mint a borravaló, a táncról nem is beszélve - bár most nem ezek a legfontosabbak, hanem, hogy kikezelõdjön végre a nyavalyáiból.

Ármin a hóban - mert szakad -, 2 nadrágban, mint egy kis fekete hóember elballagott Marcibarátjához. Egyedül. (Kb 1 km-re laknak tõlünk). Büszke vagyok rá.

emmamama 2014.01.23. 17:09

Gyerekbántalmazás

Tegnap Ármin kikapott.

Nemkicsit, de nagyon.

Történet a következõ. (Gyengébb idegzetûek ne olvassák...)

Szerdai nap a táncé,  ami azt jelenti, hogy Hannát és Noémit visszük Paksra, aztán ûrtempóban vissza, mert a paksi táncnak akkor van vége, amikor a szentgyörgyi kezdõdik... Zsófi "néni" nem bánja a késést, de ennek ellenére finoman fogalmazva is sietõs a készülõdés (táncosruhale utcaifel, stb.) és a visszafelé út. Most bonyolította a helyzetet, hogy Ármin is velünk óhajtott jönni. Nem is volt vele gond, egészen a hazajövetelig. Bepattant az autóba és a hátsóközépsõ ülést el is foglalta rögtön, de ez azzal járt, hogy nem tudtam a lányokat bekötni tõle. És az Istennek sem volt hajlandó elhagyni a trónját, "nemszállokki" közölte, összefonta a karjait a mellkasa elõtt és felvette a bulldogábrázatot. 

-Debizonykiszáááálsz!

-Nemszállok!

-Dekiszááááááállssssz!

-Nem! - ment volna a végtelenségig, de aztán megfogtam a grabancánál, kirántottam az ülésbõl, aztán, mivel folyamatosan bírkózott a helyéért, beszorítottam az ülések közé, hogy a lányokat be tudjam csatolni...Ármin kínlódott, rúgdalózott amennyire tudott, anyukákapukák a parkolóban gondolom azon agyaltak, hogy a rohammentõt hívják kényszerzubbonnyal felszerelve hozzám, vagy a kolleganõimet a gyerekjóléti szolgálattól Árminhoz.

Végül nagy nehezen mindenkit becsatoltam, Árminhoz volt még néhánykeresetlen szavam, Noémit "megnyugtattam", hogy nálunk ez a cirkusz rendszeres, és elindultunk. A nap további részében ment minden, mintha mi sem történt volna (jah, 17:23-ra oda is értünk a 17:00-kor kezdõdõ vadrózsás próbára )

Aztán apja délelõtt elmesélte, hogy reggel oviba menet kifaggatta Ármint, mi is történt tegnap (miután reggel elõadtam neki a verziómat).

- Hallom, kikaptál tegnap.

- Ühüm.

- Miért kaptál ki?

- Hát azt nem tudom.

- És mit csinált anya?

- Megnyugodott.

 

Apa ismét délutános lett, elment hétfõn lázasan, náthásan, de hiába veszekedtem vele, hogy menjen dokihoz, azt mondta, elmegy dolgozni, ott legalább nem fázik (mert 50 fok van árnyékban, azért...)

Én próbáltam boldogulni a kölkekkel, nagyjából sikeresen, bár Árminom megjegyezte, hogy: Anya, ma nehéz esténk lesz, mert nincs itthon apa, hogy ráadja Álmosra a pelust... - merogy esténként õ szokta, a fiatalúr elõlem ugyanis elrohangál, én utána bukdácsolok a pelenkával, míg, ha az apja öltözteti, lefekszik és még segít is neki, szóval ennyit errõl. (Amúgy az esténk nem volt egyszerû, de nem ez miatt, hanem, mert hiányzott a tekintély, és pl. este 9-kor a fiúk épp azzal szórakoztak, hogy a párnákkal szánkóztak végig a kövön, míg Hanna fogatt mosott, és ilyesmi...  )

Délután az öcsém vigyázott a fiúkra, míg elrobogtam Hannáért a suliba, naná, hogy megint õ(k) jött(ek) ki utoljára... Megérkezett közben Marci, és áthívtuk Gyuszikát, ha már lúd, legyen kövér, de semmi gáz nem volt velük, játszottak szépen, és Gyuszika se küldött el a búsba (mint ahogy Ferit szokta), mikor haza akartam kísérni este fél hétkor.

Hanna kitalálta - mikormáskor -, hogy õ bizony elrakodik az íróasztalán. Nagy lelkesedésemben adtam is neki prontót meg rongyot, hogy csak kétszer fújjon és óvatosan... Álmoson kívül nem mehetett be senki a szobába, míg õ nem végzett (este fél nyolcig...  ) Mikor végre bejutottam a rezidenciára, kishíján hanyatt estem a padlón, ugyanis lánykám túlbuzgóságában még azt is felsikálta a prontóval, alig maradt a palackban, viszont a jégpálya most kutyafüle a parkettához képest...  "Elpakolt" az asztalán is, aminek az eredménye az lett, hogy a laptop már nem fér el rajta, de õ sem tud leckét írni a sok kacattól, dehát lelke rajta, majd valahogy megoldja. Íme: 

  

Este pedig így segítettek ágyazni:

   

  

  

  

Apát Ármin neki készített rajza és Hanna aláírásra váró ellenõrzõje várta éjjel fél 11-kor (jah, meg Álmos, aki még akkor is élénken pislogott a takaró alól )

 

Majdcsak letelik a hét.