Nálunk az van, hogy apjuk eléggé szereti a Kárpátiát, én viszont eléggé nem, hogy finom legyek, és ezzel húzzuk is sokszor egymást. Gyerekek kaptak tõle egy kis kárpátiás matricát, játszani. Hanna már majdnem sírva kereste, nem találtuk sehol... Aztán, miután tisztába tettem Ármint, megtaláltuk... A gatyája ülepén. Ráült a drága, és ráragadt a nadrágjára. A poén az egészben, hogy még be is kakált...

Namost amilyen lelkesen énekli - mit énekli, üvölti - az autóban a CD-lejátszóval együtt, hogy "Menj, fiam, menj...", ez a fenti történet semmiképpen sem jelent nála véleménynyilvánítást.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.