Nem tudom, hol a határ a pofátlanság, meg az üzleti érzék vagymineknevezzem között... lehet, hogy sehol? :)

Dédikém egy forgalmas utca sarkán lakik. Ennek a késõbbiek miatt lesz jelentõsége. :D Hannával - akinek tüszõs mandulagyulladása van - beléptünk hozzá. anyum is ott volt nála, meg Ármin is, lejelentkezni, hogy megérkeztünk az orvostól. Pár szó után siettünk is haza, Hanna, meg a romlandó, autóban várakozó kaja miatt. Éppen nyitottam Hannának a kocsiajtót, mikor megállt mellettünk egy autó, melybõl egy nõ bõszen integetett, hogy várjak. Vártam, mer jó fej vagyok, meg, mert rossz az arcmemóriám és gondoltam, lehet, hogy valami rokon, akit már megint nem ismerek fel...

A nõ tehát megállt, szinte az út közepén, és rongyolt oda hozzám fülig érõ szájjal:

- Jaaajjj, hát szerbusz Emma, - () - én megtakarításokkal foglalkozom és... - Jött egy autó, Épp elfért az õ kocsija és az én (dédikém elõtt a füves területen parkoló) autóm között. Jeleztem felé, hogy nagyon nem jó helyen áll, és én különben sem érek rá - ekkor jött még három autó. Na, azok már nem fértek el, megálltak, kilógtak a másik utcára is... Ott vártak bakker sorban, míg a nõ ismét csak integetve, hogydevárjakmég, eltipegett, beült az autójába és félreállt végre, hogy elférjen a kocsisor... Nem kicsit volt - nekem - kellemetlen. Hannát közben beküldtem az árnyékba, a kaja tovább punnyadt az autóban, nekem labdányira dagadt a fejem, de nem húztam el a csíkot, mert jó fej vagyok. (Közben hallottam, hogy szegény félig süket dédikém a teraszról igen magas decibelen kérdezgette anyukámat: Dekiaz, Rozika, dekiaz? :D Nem tudooom! - kiabálta neki vissza anyukám.)

Nõci visszatipeg, kezet fog velem, bemutatkozik, mintha nem az imént mondtam volna neki, hogy nem érek rá, és a dédim háza felé mutat:

- Ti itt laktok, Emmám? - közöltem vele, hogy nem.

- Akkor hol?

- Arra - mutattam neki dél felé.

- Pakson laktok Emmám? - Na, ez vagy süket, vagy nem tudja, merre van Paks...

- Nem, nem Pakson...

- Mit is mondtál, Emmám, milyen - né vagy? - megismételtem. Erre õ:

- Persze, hát tudom is már, ki vagy! Kerestelek is téged!

- - ez már nagyon sok(k) volt nekem... Úgy támadt rám, mintha ezer éve ismerne, de most jött rá ki vagyok? Hol keresett, mikor azt se tudja, hol lakom, és, mint késõbb kiderült, a telefonszámomat se tudja (hálaégnek)? Nem értem fel ésszel... Folytatta, miközben belemászott az arcomba, én meg, mert az intim szférámra amúgy is kényes vagyok, folyamatosan hátráltam elõle. Közben Hannám a diófa alatt kuporgott, mert állni nem tudott a gyengeségtõl.

- Na, ide figyelj, Emmám, én megtakarításokkal foglalkozom, mikor kereshetnélek fel? - Namégcsakazkéne!!

- Nálunk ez most tényleg nem aktuális, a lányom beteg, a kaja megromlik az autóban, mennünk kell, ne haragudjon - emellett egyértelmûen tanújelét adtam, hogy márpedig ott fogom hagyni, abban a minutumban. A vigyora fél másodperc alatt változott vicsorrá. A telefonszámomat azért elkérte, én meg is adtam, ötazegyhez, hogy rosszul, mert 4 éve képtelen vagyok megjegyezni a saját számomat...

Bár, amilyen vérmes a nõ, biztos megtalál valahol.

Az autósoktól a dugó miatt pedig én kérek elnézést...

A bejegyzés trackback címe:

https://emmamama.blog.hu/api/trackback/id/tr175973215

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bíbor 2013.07.05. 08:22:44

Mert Neki is élni kell valamiből...vagyis Valakiből! Önmagát adja el, kissé tolakodó módon Nyugodtan visszakérdezhetsz, hogy honnan ismer, vagy ha nem ismer, akkor milyen alapon faggat! Adja meg Ő az elérhetőségét, és majd keresed, ha úgy gondolod! Van, hogy telefonon adnak ilyen-olyan tájékoztatást, aztán megkérdezik a nevemet, stb. Akkor visszakérdezek, hogy taláromra írta-e be a számomat, vagy egy adatbázisból, akkor ugye tudja, de a lényeg, hogy mi diktáljuk be, ez mutatja, hogy önként dugtuk be az általuk kínált hurokba a fejünket. Én mostanában simán lerázom az ilyen megkereséseket azzal, hogy miért néz hülyének? Én magamtól nem tudom, hogy mit kezdjek a "fölös" pénzemmel? Annyi jó helye van, más ne szóljon bele! (Persze, kell, hogy legyen valamilyen megtakarítás, amennyiben van mód rá!) Bocs, de naponta érnek ilyen zaklatások, és már nagyon tüskés vagyok, nehogy elcsábuljak!

emmamam 2013.07.05. 09:20:04

Engem telefonon nem zaklatnak, mert semmiféle adatbázisban nem vagyok benne - legalábbis a magam akaratából nem -, és nem véletlenül. ;-) Másrészt, ha ez a dolga, végezze kultúráltan. Találkoztam én már normális ügynökökkel, többre is mentek velem. Harmadrészt meg, tuti nem hagyott volna békén, csak a számomért cserébe, mert a viselkedésemből azért levette, hogy a büdöséletben nem fogom keresni, ha ő ad számot. :D

lancelot, a béka. 2013.07.05. 10:18:35

A telefonos vigécek néha engem is megtalálnak. Rögtön közölni szoktam velük, hogy kíváncsi vagyok, honnan tudják a telefonszámomat, mikor semmilyen szolgáltatónak nem engedélyeztem, hogy kiadhatják azt. Így kérném a telefonáló nevét, címét, vagy az őt alkalmazó cégét, mert az adatvédelmi törvény erre vonatkozó passzusai alapján fel fogom jelenteni. Erre rögtön lerakják a telefont és többet ez a jóember már nem hív. :)))

emmamam 2013.07.05. 16:05:01

Szia, Békaaa! :D Ezt most betanulom, és eskü, legközelebb tuti ezt fogom alkalmazni. :)
süti beállítások módosítása