Ésss sikerült! Lefutottam ma a 14,1 km-t. Ennyi lesz a szeptemberi 1/3 mar ATOM távja. Még tettem is rá 700 m-t, mert így jött ki... Nézegettem a tavalyi idõket, ezzel az 1 óra 41 perccel, amit ma mûveltem (meg a plusz 700 m-rel)  tavaly nem is az utolsók között értem volna be. Persze, a terep nagyon nehéz lesz, sok emelkedõvel, nem elég, ha itthon 6-szor - mint tettem azt ma - átfutok az autópálya felüljáróján, mert ez nagyon nem ugyanaz. De legalább azt tudom már, milyen ekkora távot megtenni; úgy tûnik, bírni fogom. (Bár volt, hogy egy bokrot kutyának néztem és alig mertem továbbmenni, meg olyan is volt, hogy beszorult a levegõ valahova a kulcscsontomhoz és gondolkodtam, hogy akkor most nekem szívrohamom van-e, de azért ment. A vége felé még énekelgettem is, magamban persze. A Moves like Jagger-t. Az szólt a fülesemben.)

Volt egy társam is, egy õzike. Annyira aranyos volt, kár, hogy a gagyi telefonommal nem tudok fényképezni.  Többször talákoztam vele, csak megállt, nézett a nagy szemeivel a pipacsok közül a futóbolondra...

Kocogás közben megálmodtam, ha szeptemberben Pakson megy a 14,1, akkor jövõre egyenesen a félmaratonra nevezek... Ha addig meg nem rokkanok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.