Namost, mint már észrevehették akik többé-kevésbé rendszeresen járnak ide: ha ciki, ha nem, nem csak habos-babos idilli családi történeteket írok a blogba.

Az is tudvalevõ, hogy Árminommal különféle problémák vannak, ezek miatt iskolába se megy az idén. (Nem tárgyal idegenekkel, sokszor családtagokkal sem - mikor milyen kedve van -, nem köszön, ha dühös, csapkod (ajtót, asztalt, kis- és nagytesót, stb., de már kaptt egy boxzsákot, hogy azt üsse - ez a tulajdonsága szerencsére múlóban van); és a szeptemberi iskolaérettségi vizsgálaton is eléggé gyatrán teljesített.

Óvónéni közben azért adagolja azért nekem a jó híreket, pl. azt, hogy Ármin már rendetlenkedett is, aminek õ is - az óvónéni - örült; jelentkezik foglalkozásokon és válaszol is a kérdésekre, legutóbb õ volt az elsõ, aki matek foglalkozáson jelentkezett, kirakta a nemtommiket a táblára, jól megoldotta a feladatot, sõt, megdicsérte a pszichológus is, aki fejleszteni jár az oviba a fejlesztendõ lurkókat. Állítólag ügyes volt Ármin, és köszönt is neki, pedig a hat alkalmas foglalkozások kezdetén felrótta, hogy hát az Ármin nem köszön... Ekkor mondta neki óvónéni, hogy az Ármin nem csak, hogy nem köszön, de általában meg se szólal.  

Felment a színpadra farsangkor is, úgy láttam, még élvezte is a varázslós-verselõs-éneklõs dolgot, szinte jobban örültem ennek, mint Hanna táncos fellépéseinek. Kiállt anyák napján is, és a jövõ pénteki évzáróra is már gyakorol, remélem, ott se vall kudarcot.

Szóval, szereti már az ovit, szereti a pajtásait, most is épp itt van nálunk Bence, tegnap pedig õ volt Bencénél.

Csak az a fránya természete... Azt kell valahogy kordában tartani. Úgyhogy fel van adva a lecke.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.