Lett egy kutyánk.

Nincs kerítésünk, így beszökött péntek délelõtt. Próbáltam elzavarni, de csak játszott a seprûvel... Azt hitte, szórakozok vele. Aztán Álmossal kezdett "beszélgetni" az ablakból, így:

Apósuram jött, és áttette a kertünk végében levõ kerítésen. (Ott egy fatelep van, majd a rét.) Nem is jelentkezett a kuty, egészen tegnap reggelig... Akkor se tudtuk elzavarni. Bekucorodott az egyik szuterénablakba és ott napozott. Délután játszott a gyerekekkel; Hanna és a játszópajtása, Anna kiírták egy cetlire, hogy gazdát keresnek neki. Apjuk ugyanis közölte, hogy vasárnap beviszi a kutyamenhelyre, itt nem maradhat... De este meggyõztem. Nem kellett nagyon gyõzködni mondjuk... Hanna szíve megszakadt volna, ha elvittük volna a háztól. Nem tudom, mikor láttam ennyire boldognak a lányomat, mint akkor, mikor mondtuk neki, hogy a kutya maradhat... Még vele is álmodott. Herkulesnek neveztük, bár azt se tudjuk, mekkora lesz, még azt sem, hogy fiú, vagy lány...

F. már tervezi a kis udvart neki, ígért kutyaházat, és beviszi majd az állatorvoshoz is.

Azt mondta, holnap vesz lottót, mert reggel, amikor az udvarban kergette, már érezte, hogy ez a kutya itt fog maradni nálunk...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.