Ármin oviundora nem látszik szûnni, tegnap már este is bömbölt, hogy nem akar óvodába menni, éjszaka is felriad és könyörög, hogy menjek érte idõben (mindig idõ elõtt megyek érte ), de a reggeli sírós cirkusz mindennapos. Már itthon  elkezdi, és az oviban folytatja. Tegnap kétségbeesve hüppögött, hogy keressem meg neki Molnár Zsófit (Zsófika drága olyan aranyos, minden reggel jött elénk, kézen fogta a bõgõmasinát és vitte játszani...); de Molnár Zsófi beteg lett, tegnap már nem volt oviban, más pedig nem állt vele szóba, nem csodálom, senki se keresi egy sírós gyerek társaságát. Végül óvónénit pásztorolta egész nap, mesélte óvónéni, hogy még az iskolába is átvitte magával, de állítása szerint nem bánta egyáltalán - mármint óvónéni -, legalább nem volt egyedül - mármint óvónéni...

Óvónéni szerint egyébként nem lesz vele baj, majd megszokja az új, Hanna nélküli helyzetet, ha rendszeresen jár majd oviba. Õ mondjuk már nagy akar lenni, mint apa, hogy dolgozni mehessen, de mondtuk neki, arra még ráér, hogy akkorára nõjön...

Hannának viszont örültem, olyan ügyesen, szívesen ment suliba, sokan sírtak, õ sosem. Tegnap délutánig.

Ebédnél kilestem, nekem háttal ült, magyarázott valakinek, még a copfjai is repültek, annyira mondta , jó kedve volt... Erre háromkor jött a telefon tanító nénitõl, hogy Hanna nagyon sír, ha tudok, menjek érte... Álmos babakocsiba be, Ármin kisbiciklire fel, és szaladtunk. Tanító néni mesélte, hogy már a leckeírás közben is sírt, pedig ment neki minden feladat, napközben is, jelentkezik, ügyesen dolgozik. Próbálta vigasztalni, de vörösre bõgte a szemét már, akkor döntött úgy, hogy szól nekem. Azt mondta, nem egyedi, néha megengedik, hogy hazavigyék az elkeseredett elsõsöket korábban... Az lehet a gond (tanítónéni szerint, de szerintem is), hogy elfárad, nem szokta az egész napos munkát (a többieknek volt rá már egy hete, hogy belerázódjanak), és az oviban is hazamenõs volt, furcsa neki ez a rendszer. De majd megszokja, kénytelen lesz...

Ma reggel is sírt, hogy õ nem akar iskolába menni, fáradt, stb. Meg egyébként is, játszani szeretne...

Hát, nehéz volt velük szigorúnak lennem, de muszáj volt. Otthagytam mindkettõt, és gyomorideggel hazajöttem. Most várom, hogy mire megyek vissza, mit mondanak, milyen napjuk volt...

Néha annyira szeretném, ha inkább égetõ rossz kölykök lennének, mint ilyen bõgõmasinák. Nem ér, hogy tõlem csak a rosszat örökölték...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.