Anyukám a világ legjobb anyukája; bár csak félig lennék olyan jó, mint õ... Hát, sajnos ez a hajó már elment, századannyi türelmem sincs a gyerekeimhez, mint neki volt hozzánk. Nincs az a felületmennyiség, amit teleírhatnék a magasztalásával. Most csak annyit: egy hullámhosszon vagyunk mindig, ha csak eszembe jut, "de jó lenne, ha anyu itt lenne", már meg is jelenik. Nem tudom, hogy csinálja... Szinte minden nap beszélünk egymással legalább telefonon, ha nem így történik, lelkiismeret furdalásom van. Most is bánt, hogy este nem hívtam fel, pedig ma kórházba ment.

Megmûtötték volna, mert a szemén szürkehályog van. (Meg zöld is, de ez egy másik történet...) Tegnap délelõtt még eljött velem és Álmossal Szekszárdra, kontrollra, ma pedig korán reggel vitte apum a szemészetre. A mûtét azonban elmaradt, kiderült, hogy helyi érzéstelenítésben nem, csak altatásban lehet nála elvégezni - erre pedig legkorábban holnap kerülhet sor.

Mennék hozzá, de nem tudok... Apjuk estig dolgozik, Ármin itthon, Hannáért az iskolába 4 után mehetünk csak; anyósomék segítenének, viszont Álmosnak sok lenne a nélkülem töltött idõ. Mondta anyu, hogy ne látogassuk, de nekem akkor is mehetnékem van.

Ehh. Remélem, hamar eltelik neki a ma éjszaka, holnap gyorsan megmûtik és minél hamarabb haza is engedik... A gyerekek egyfolytában emlegetik.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.