Egyszer volt, hol nem volt...

... volt egyszer anyóséknak egy õsöreg sárga Daciája, ami F-hez teljesen hozzánõtt. Mindenki úgy emlegette õt a faluban, hogy "tudod, a B. F., a sárga dácsiával..." Azzal jött értem a suliba, mikor megismerkedtünk; hetente moziba autóztunk; elvitt vele szerenádozni, és várt rám hajnalig benne, mikor középiskolás voltam; kempingezni jártunk a Balatonra; kirándultunk; Lillafüredre vitt minket nászútra; számtalanszor megjártuk vele Pestet, mikor 8 évig ott tanultam; vágtattunk Bonyhádra, mikor Andrist szültem és poroszkáltunk aztán vele haza; egyszóval velünk volt jóban-rosszban az Öreglány. Nagyon sokáig a rendszeres odafigyelés és karbantartás miatt kitûnõ állapotnak örvendett, de aztán annyira leamortizálódott szegény, hogy már apósom sem tudta vezetni, csak F. A sorsa az lett, hogy elvitették az autóbontóba, siratta az egész család, én is; és még most is hallom a hangját. Hanna épp anyóséknál volt, mikor eljöttek érte; kesergett nagyon, anyósom meg is örökítette papírképen:

Ez a kép, amit anyós nekünk adott, nekem nagyon nem hiányzott, mert az én szívem is belefájdul, ha nézem; Hanna elõl is rejtegettem, de tegnap, mikor albumokat nézegetett, megtalálta, és úgy elkezdett sírni, mint a záporesõ. Nem tudtuk megvigasztalni sehogy sem az apjával, már attól féltem, a sírástól lesz lázas. Az hatott valamennyire, hogy arról meséltem neki, hogy az Öreglány alkatrészeibõl másik autókat gyártottak ... Még ma is emlegette, hogy hiányzik neki.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.