emmamama 2010.08.28. 18:36

Apu

Apu csütörtök óta kórházban van. "Csak" egy érfestésre feküdt be, de aztán bent kellett maradnia mégis, infúziókúrát kap. A bal lábában mûér van, és most megint jelentkeztek nála az érszûkület tünetei. Az érfestés eredménye azt mutatja, hogy ... hm. Nem kecsegtet túl sok jóval. De bízunk az orvosában, mint az atyaistenben (illetve: ki-miben, ugye); dr. Schönfeld hat évvel ezelõtt is megmentette apu lábát, pedig akkor a helyzet a mostaninál súlyosabbnak tûnt. (Az egyik orvos elszólásán rágódik szegény apu napok óta, ezen: "Most aztán fel van adva Schönfeld doktornak a lecke..." És, ha igen? Könyörgöm... minek ezzel traktálni a beteget, minek kell ködös megjegyzéseket tenni az ágya mellett? Meggondolatlanság. Hiba.)

Schönfeld doktor pedig remekelni fog és kész.

Szerencsére apukám optimista, legalábbis, mikor ma délután ott voltunk anyuval ezt mutatta: jó kedve volt, viccelõdött, kisétált velünk a folyosóra. Ez a bizakodás ránk is átragadt, bár anyumnak meggyõzõdése, hogy nem lehet semmi gáz és minden rendben lesz, azt mondta, eszébe se jut, hogy lehetne másképp.

Naná. Hisz nem is lehet másképp.

22 komment

Címkék: videó apu

A bejegyzés trackback címe:

https://emmamama.blog.hu/api/trackback/id/tr715973684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kékáfonya 2010.08.28. 18:39:52

Jaj Istenem. Gyógyulást apudnak! Orvoskollega meg irigy volt S. doktor sikereire, ezért az epés megjegyzés.

perla62 2010.08.28. 18:46:35

ilyenkor hinni kell és kész :D Nem lesz semmi baj.

szederke 2010.08.28. 18:56:25

nem is lehet másképp:)nyugi.

kata... 2010.08.28. 19:21:50

jobbulást neki!!!!!:)mindennek rendben kell mennie!!!!!:)

Barbara 2010.08.29. 05:23:30

Egy kis borítékba zárt hittel el lehet érni sok mindent! ;) Fõleg hozzáállást! A szomszéd kolléga meg tartsa meg a megjegyzését..

Emma 2010.08.29. 07:41:02

Igen, Barbara, tudjuk, de ezt inkább hagyjuk... %confused% Köszi mindenkinek! :)

Ildi 2010.08.29. 09:43:44

Emma, jobbulást apukádnak!

Pandaa.. 2010.08.29. 10:11:32

jobbulást neki.. :)

Emma 2010.08.29. 10:32:40

kösziköszi... :)

P.Kriszti 2010.08.29. 14:01:46

Jobbulást,sok erõt kívánunk!!!

Blanca 2010.08.29. 14:58:42

A hit tényleg gyógyít ezt megtapasztaltam mostanában..gyógyuljon meg hamar apukád Emma és vigyázzatok egymásra!

CSV 2010.08.29. 15:07:17

Minden jót kívánok, így ismeretlenül is!

csepet 2010.08.29. 15:50:29

gyógyulást apukádnak..

CSV 2010.08.30. 18:35:50

Mi a helyzet? Hogy van apukád?

Emma 2010.08.30. 20:14:28

köszi az érdeklõdést, CSV... :) sajnos nem alakulnak egyelõre túl jól a dolgok; mindenképpen írok majd, ha valami biztos lesz... egyelõre eléggé el vagyok keseredve.

CSV 2010.08.30. 20:58:21

Hú... Akkor továbbra is csak minden jót neki, nektek!

Emma 2010.08.30. 20:58:47

Köszönjük szépen! :)

perla62 2010.08.31. 11:57:37

gondolok Rátok, és további erõt, hitet, kitartást.

perla62 2010.08.31. 11:59:35

ja, és a borítékba tett hittel nem értek igazán egyet. Ha jó az orvos, és bízik a betegében - meg a betege is benne - akkor nincs szükség a borítékra - /erõsen szubjektív vélemény/ :D

perla62 2010.08.31. 12:00:09

ja, és a borítékba tett hittel nem értek igazán egyet. Ha jó az orvos, és bízik a betegében - meg a betege is benne - akkor nincs szükség a borítékra - /erõsen szubjektív vélemény/ :D

Emma 2010.08.31. 12:03:44

Jó esetben így van. de... hátizé. errõl itt inkább most nem beszélek. :)
süti beállítások módosítása