Hanna megtanult végre támasztó kerekek nélkül biciklizni. Nem mertük eddig leszerelni neki a pótkerekeket, mert elég kajlán közlekedett. Megállt, körülnézett ugyan, amikor kellett, de menet közben hátrafelé, lefelé nézelõdött, beszélgetett, gesztikulált a kezeivel, ez ugye 2 keréken elég veszélyes bír lenni... Apjában aztán elindult a vezérhangya, azzal, hogy "Mi az, hogy az én lányom még nem tud rendesen biciklizni???!!!" és végtelen kitartással, a biciklire seprûnyelet szerelve vagy hatszázszor körbefutotta Hannával a falut. Ármin a díszkíséretet alkotta.

A képeken a kezdeti lépések (illetve: tekerések):

Ma már szépen megy a bicajozás seprûnyél nélkül is, Hanna stabilan megáll és szépen elindul (sõt, odáig jutott, hogy a támasztókerekekkel már egyáltalán nem tud menni. )

F. most azzal bíztatja Ármint, hogy a következõ "áldozat" hamarosan õ lesz...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.