Árminom tegnap megkapta végre az agyvelõgyulladás elleni oltás utolsó adagját. Eddig egy mukkja nem volt és férfiasan viselkedett...

Eddig.

Már az autóban elkezdte a mûsort, hogy de õ nem akar már oltást kapni többet (kérdezte, kap-e, hát, nem hazudhattam neki, mert akkor ugye mi lesz a bizalommal köztünk )... Nem a mi doktornénink volt, ezt tudtam is elõre. A helyettes pedig híreshirhedt, vagy nagyon szeretik, vagy nagyon utálják; nagy szaktekintély, de a stílusa, hááát... Huhh. Namindegy. Kijött az asszisztense, adtam oda neki a kiskönyvet meg az oltás dobozát, kérdezte, egyeztettünk-e. Mondtam, nem. Merthogy a doktornõ nem szereti, ha ilyenkor kérnek oltást, azt tanácsadási idõben szokás. Közöltem vele, hogy ez kullancs elleni védõoltás és be kell tartani a pontos oltási idõközöket, azaz: nem adhatják be akármikor. Nem értette, bement. Késõbb kijött, hogy mehetünk, Ármin pedig folytatta a bõgést... Eltökörészett még a doktornéni az oltási könyvvel, hogy ha ez a harmadik oltás, mérnincs beírva a második, mondtam, nemtudom. Erre õ: akkor ez biztos a második. Mondtam, nem, ez a harmadik. Õ. Nemlétezik, biztos nem vittük magunkkal a kiskönyvet az oltásra. Én: de, igen, vittük... Õ: de akkor mér nincs beírva... Áhh. Ezt megunva arról kérdezõsködött, hogy mikor kapta az elõzõ kettõt, dátumra pontosan megmondtam neki, ez végre elgondolkodtatta.
- Hm. Akkor ez tényleg a rapid széria lehet...

A másik meglepetés akkor ért, mikor Ármin combjába döfte a tût, a válla helyett. (Izom-izom, mindegy végülis... Csak a gyereknek nem. Még inkább üvöltött és teljesen kétségbeesett, hogy mi is történik vele... Hanna is nyüszített (Ármint sajnálta) és hátulról rángatta a nadrágomat; már kipotyogtak az én könnyeim is. Horror volt. Közben a doktornéni elõadta, hogy micsoda ügyes kisbaba volt itt Ármin elõtt, és különben is, az oltásnak nemtudom én, milyen kevés a hatóanyaga és mennyi az oldószer benne, és blablabla...

Végül Ármin matricát választani sem volt hajlandó, Hanna vett neki egyet. Hatalmas megkönnyebbülés volt elhagyni a rendelõt. Jövõ héten Hanna is megkapja az oltást, szintén helyettestõl (reményeim szerint egy másiktól), de már elõre parázik, közölte velem, hogy õ nem akarja, hogy a lábát szúrják meg, és nem akarja ezt a doktornénit...

A poén az volt, hogy itthon átlapoztam a kiskönyvet (sajnálom, hogy nem akkor, mielõtt elindultunk): benne szerepelt valamennyi oltás, amit eddig megkapott Ármin. Talán meg kellett volna nézni rendesen okoskodás helyett, mennyivel hamarabb végeztünk volna...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.