Várnai Zseni

Holt gyermek anyja

Anya, akinek holt gyermeke van,
A fél testével maga is halott,
És húzza, vonja le, a föld felé,
Mit énjébõl a földnek átadott.

Anya, akinek holt gyermeke van,
Csak félszemével néz a napba már,
A másik szeme túl a Mindenen
Holt gyermeke távol nyomában jár.

Úgy jár közöttünk, mint ki messze megy,
Vagy messze útról érkezett imént...
Mint idegen, ki otthont nem talál,
Ki valahol elhagyta fél szívét.

Csak fél szíve vergõdik mégis itt,
Aranykalitban sajgó, bús madár,
Míg itt a földön élõ kedvese,
Tilos addig a másik út, határ.

Félkézzel végzi sok-sok dolgait
S hiú viszályok fölött úgy lebeg
Magasan, minden szennytõl mentesen,
Mint akit már nem érnek emberek.

Anya, akinek holt gyermeke van,
Csak félig él, lehúzza õt egy sír
S mikor élõ fiára mosolyog,
Az egyik szeme akkor is csak sír.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.