Tegnap délután több zápor is átvonult felettünk, a teraszról vártuk a gyerekekkel mindig, hogy elálljon az esõ... Az utolsó után gumicsizmát adtam rájuk és elmentünk sétálni. Rohantak a vizes úton, ugráltak a pocsolyákban, nagyon élvezték. Mire hazaértünk, a fejük búbjáig sárosak és vizesek voltak, Árminnak még a csizmájában is állt az iszap...

Miután lecsutakoltam õket, a kertünk végébõl ez a látvány fogadott minket:

Hosszú percekig néztük a szivárványt. Nagyon szeretem, mert azt gondolom mindig, hogy valahol ott van és vár minket Andris, a papáim, a mamám, F. nagyszülei, a keresztapám, és mindenki, akit szerettünk és már nem lehet itt, a szivárvány alatt. :) Ilyenkor megnyugszom valahogy.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.