Mindenhol az anyatejes táplálás elõnyeit propagálják, jó is az... De az emberek szeme akkor már igencsak elkerekedik, ha valaki 3 éves koráig táplálja eképpen kisdedét... Én is azt mondtam: legfeljebb Ármin két éves koráig áldozok e jó cselekedet oltárán (ami már két év felett inkább komfort (a gyereknek), mint egészségvédõ program... )

Természetesen, az élet ezt a tervemet is megcáfolta, ugyanis az anyatejes táplálás esetünkben két év nyolc hónapig, azaz múlt vasárnapig tartott, amikor is én elhatároztam, hogy eddig és netovább. Ármin aznap este üvöltött éjfélig - én is vele, de ezt õ nem láthatta ugye, csak a cipelése közben átázott pizsamája tanúskodott a könnyeimrõl -, aztán nem bírtam a 15 kilójával, apja cipelte tovább, aki mellett késõbb el is aludt. Felkelt vagy ötször, egyszer a paplanomat a fejemre húzva hallottam, hogy az öklendezésig hergeli magát, de apja ügyes volt és türelmes és kitartó és nem hozta ki hozzám, én persze annál inkább mentem volna be... - de én is kibírtam. Ármin jókedvûen ébredt hétfõn, mintha mi sem történt volna, aztán másnap éjjel háromszor kelt, de nem üvöltött, aztán harmadnap végigaludta az éjszakát.

Ennyi volt. Sic transit gloria mundi...

Engem jobban megviselt, állítom, mint a fiatalurat... Mindezzel együtt örülök, hogy eddig vártam a leszoktatással, kárunkra ugyanis nem vált, és fiatalabb korában lehet, nem fogta volna fel ilyen "könnyen" az elválást az én okos nagy fiam.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.