2004. december 13-án, délelõtt 9 óra 35 perckor felsírt egy narancssárga hajú, 3250 grammos, 52 centi hosszú kisbaba, a mi Hanna Lucánk.
Hosszú volt az útja, Andris után épp 9 hónappal fogant meg, nem kevés orvosi segítséggel. (Dr. Varga József nevét azóta is imába foglalom, jó tíz év múlva téged is hozzá viszlek, Hanna…)
A babavárás sem volt problémamentes, kezdve a kétökölnyi cisztával (ami szerencsére a 15. hét környékén felszívódott; a pánikbetegségem fellángolásával, minek következtében kórházban kötöttem ki a 14. héten; majd a görcsökkel, amelyek kitartottak végig. Feküdnöm kellett, de legalább kiolvastam többtucat könyvet és megtanultam gobelint készíteni.)
December 12-én délelõtt palacsintát sütöttem, délután kipakoltam a kiságyból, este megnéztem az Apám beájulna címû filmet, de már nem aludtam, egészen másnap estig…
Luca napján hajnali 6-kor értünk a kórházba, a szokásos procedúra után sikerült az alternatív szülõszobában helyet foglalnunk apjukkal, akivel kitartóan üvöltöttem, ha csak hozzáért az ágyamhoz… Bõszen szívtam a nitrogén oxidult (régi nevén „kéjgázt” – nem jöttem rá, miért így hívják); ezzel könnyebb volt a fájdalmakat elviselni. Úgy mûködött, hogy volt az iszonyatos fájdalom maga, meg voltam én, egy légüres térben. Érdekes volt.
A négy órás történet végén aztán ott üvöltött a vörös csomag, apa és anya boldogsága. Emlékszem, bõgtem, és emlékszem a földöntúli örömre. Másra nem.

Fotódokumentáció, csak erõs idegzetõeknek :

Hanna utolsó fotója 2 in 1, hajnali 5 óra 2 perckor, a kórházba indulás elõtt (a vízfoltok a ruhámon a fogmosásból származnak; az ember terhesen, rádásul 5 perces fájásokkal nem tud elég mélyre hajolni...):

Hanna 12 percesen, randa volt és üvöltött.

Itt már szebb azért: 6 napos, és sárga, mint a kikerics .

13 komment

Címkék: képek Hanna

A bejegyzés trackback címe:

https://emmamama.blog.hu/api/trackback/id/tr275973986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

duzduzka 2009.12.15. 10:27:23

Jaj de jó, ilyet én is teszek majd fel. :D És még egyszer, itt is: nagyon-nagyon boldog szülinapot Hannának! :D Még vagy százat! ;)

Emma 2009.12.15. 10:56:54

Tegyél! Várom! És itt is köszi, átadom neki.

Zora 2009.12.15. 11:45:33

Nagyon sok boldog szülinapot a kis hölgynek!:)

Barbara 2009.12.15. 12:16:49

Milyen pici és aranyos volt! Isten éltesse sokáig Hannát! :)

Kleincsillag 2009.12.15. 12:54:30

Nagyon sok boldog születésnapot!!!!=) Jól meg puszóznám a pofiját =) Ölellek Téged is Emmám!!! Puszika =)

Selymecske 2009.12.15. 13:26:11

Bocsánat, hogy még csak most, de: sok boldog születésnapot kívánok ennek a gyönyörű nagylánynak!!!

Emma 2009.12.15. 15:19:52

Mindenkinek köszönjük!

d.s 2009.12.15. 16:34:19

Boldogságos szülinapot ennek a kis tündérnek:)

Norton 2009.12.15. 20:10:24

Bóóódog szülinapot neki.:) A kéjgáz meg azért kéjgáz, mert más páciensek tulajdonképp ellágyultak tőle, vagy éktelen módon kezdtek el röhögni. Persze a túlzott adagolása halálos is lehet, ha meg túl kevés van belőle, az a béna helyzet állhat elő, hogy felébred az altatásból a beteg műtét közben.:D

Emma 2009.12.15. 20:26:26

Há, nemtom, Norton... :D Ez úgy működött, hogy nem lehetett túladagolni, mer az anyuci, mikor annyira elájult tőle, akkor kiejtette a kezéből a maszkot. Előszeretettel alkalmazzák Szekszárdon, mert így csökken az epidurált kérők száma. Meg állítólag jót tesz a gyereknek is. CXsak arra kellett figyelni, hogy a maszkba is lélegezzünk bele, mert különben elkébul a személyzet is... %mrgreen%

Norton 2009.12.15. 22:02:49

Ez a jó.:D Lehet hogy kamu, de na, a fejfájáscsillapítót is túl lehet adagolni. Azt megnéztem volna, hogy az orvosi személyzet egy emberként esik össze...:D

Emma 2009.12.16. 08:57:10

Igen, vagy röhögve tántorognak... ;-) Ó, nem mondtam én, hogy kamu, te! :D Csak azt meséltem, itt hogy alkalmazzák. Elég durva lenne, ha túladagolnák, oda lenne mama is, meg a baba is... :( Jaaajj...
süti beállítások módosítása