Szóval, vannak a legyek. Nagyok, csípnek, zöldek, undoraítóak, szemtelenek. A kertünk végében rejtõzködõ istállóban a szomszédunk szerint (aki kétségbeesésében már teleakasztotta a teraszát ezekkel a visszataszító légypapírokkal) 16 bikaborjú lakozik. Én még erre a légypapíros megoldásra nem vetemedtem, ellenben hetente pucolom a teraszajtókat, meg a franciaablakot, nagy élmény. Két nap, és tele van légysz.ral az egész újra, mert hol máshol napozzanak ezek a dögök, ha nem ott... Ezen felül nem tudunk kiülni a teraszra, mert jönnek, kajába, innivalóba, még a szánkba is belerepülnek. Szellõztetni csak úgy tudunk, ha utána elfújunk egy flakon Raid-et, majd összesöpörjük a tetemeket.

Most megjelentek a futrinkák is, õk már nem a kertszomszéd bikaborjainak, hanem a  hõségnek "köszönhetõek" állítólag. Ritka redvás 2 centis, csótányra hajazó átokfajzatok, akik még kopognak is, na nem bebocsátás elõtt, hanem utána, rendszerint a padlón. Tegnap este az egyik díszpéldány a vécén trónoló Hannát ijesztette halálra, a másik meg a fürdõkádban havajozott, mikor Ármin észrevette, és BOGÁÁÁÁJJJ! csatakiáltással ugrott a nyakamba. (Mármint Ármin.)

E szörnyszülötteken felül léteznek még szúnyogok, és pici éjjeli bogarak, amelyek hullájával reggelre tele a padló, és milliószám mumifikálódnak a lámpabúrákban is, amíg fel nem mászunk értük.

Hát, igen. Kellene az a szúnyogháló nagyon...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.