... a gyerekeim lelkivilága.

Hanna tegnap reggel is még ordított, már este itthon elkezdi, kéri, hogy feküdjek mellé elalváskor (és ígérjem meg, ha elaludt, akkor is egy kicsit mellé fekszek ), illetve jön utánam, mint egy kullancs. Szabályosan a sarkamban van mindkettõ reggel már, majd' elesek tõlük. Sosem voltak ilyenek... A suliban viszont állítólag nem volt már olyan vészes napközben, Noémi(kisbarátnõ) szerint amint bementek, már abba is hagyta a bõgést. Tanító néni is bizakodik. Csinálja a feladatokat, szépen dolgozik, és sokat játszik. (Höhö, mindig átnézem a füzeteit, miket csináltak, hát, tényleg nem lesz a szépírás bajnoka drága szívem... De nem baj, azért nem piszkálom, az viszont gáz, hogy figyelmetlen, látom a munkáján. De azért halmozza még mindig a pirospontokat, a csillagos pirospontokat, meg a virágokat. Most itthon vannak, ennek örülnek, és számolnak, hogy még meddig maradhatnak itthon... Jön anyósomékhoz a kis unokatesó, Abigél, imádják, különösen Hanna, de most azt mondta, inkább itthon marad velem...Ilyen sem volt még, bár azért lehet, napközben meggondolja magát. )

Ármin is bömböl az oviban, de jön elé Zsófica, kézen fogja és kivezeti az udvarra, onnantól csend van. Újságolja, hogy szerzett már 3 barátot... Szerencsére, fiúkat.

Nekem viszont 4 napja migrénem van az idegességtõl. (Nekem is pszichológus kéne. )

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.