Mert megérdemli. Ha tudná, miket írkálok ide róla, kitörölné biztos, de utólag úgyse tudja.

Mert kibírt velem 9 hónapot, az összes hisztimmel együtt. Elvitt Pécsre, valamennyi vizsgálatra. Szabadságot vett ki, vigyázott ránk, amikor beteg voltam, még úgy is, hogy a fõnökei közben tüzet okádtak, és neki tartania kellett a hátát miatta(m). 

Mert, amikor kórházba kerültem, jött minden nap, de elõtte itthon lerendezte a gyerekeket, hogy mindig az éppen ráérõ nagyszülõkhöz kerüljenek. Néhány nap után anyukámnak itt sem kellett aludnia, nélküle is ment minden, mint a karikacsapás. (Anyu kitakarított, mire hazajöttünk, köszönjük, anyu! Másnapra persze újra szaladt minden, de F. is kitakarított, mire megérkeztünk... )

Mert bevásárolt, megcsinált mindent, amit kértem, ha kellett, egy nap ötvenszer elment ügyintézni. Kimosta a babakocsit, a kiskádat, felrakta a függönyt...

Mert bejött éjszaka, amikor szültem, állt csendben az ágy mellett és foghattam a kezét (már megtanulta, hogy nem szólhat és nem csinálhat semmit, amíg én szülök, csak állhat, mint a faszent ), törölgette az arcomat a vizes ruhával, elvágta a köldökzsinórt, és nyugtatgatott, amíg én õrjöngtem, amiért Álmos nem sírt. 

Mert elviselt engem, miután hazajöttünk és 2 napig bõgtem a hülye hormonváltozások miatt (ezt hívják babyblues-nak )

Mert az alatt az egy hét alatt, amíg most itthon van, mást sem csinál, csak a gyerekekkel foglalkozik, amikor épp nem (mert mamáznak), akkor meg a bicikliket szereli, vagy füvet nyír, vagy mosogatógépet tesz a helyére, vagy Ármint viszi fogorvoshoz, vagy szülinapi zsúrra épp (most is ott vannak, középiskolai barátnõméknél, számára szinte vadidegen emberek között, de még ez sem esik nehezére ), vagy szekrényt cipel a szomszédban, vagy apukámat viszi mûtétre, majd kötözésre, és kihordja az újságot, amit most kellett összeraknom hirtelen...

Tudom, hogy ennek természetesnek kell lennie, mert egy család vagyunk. De akkor is csak azt mondom, hogy glóóória... (És már elõre sajnálom, mert hétfõn hullafáradtan indul majd dolgozni újra, az 50 fokba, 12 órába, és senki nem fogja neki mondani, amit õ mond nekem, hogy pihenjen egy kicsit... )

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.