Hannának egy jó tulajdonsága mindenképpen van: nem cirkuszol,nem hisztizik,ha nem kap meg valamit,amit szeretne; míg a gyerekek nagy része üvöltve kapaszkodott az anyja nyakába farsangkor, amiért nem nyert a tombolán, addig a mieink csak tátott szájjal bámulták õket.

Ezt, ha pénteken írom,még megállja a helyét, ma már nem teljesen...

Szombaton ugyanis bementünk Sz-on a tescoba,ahol énlányom beleszerelmesedett egy oltáriranda énpicipónimba, és krokodilkönnyeket hullatva könyörgött, hogy a "pónimat" szeretnééém... Énpicipónim 5000 pénzbe kerül, na meg egyébként is, mi lett volna az elveinkkel, ha megvesszük neki? Pityergett a kijáratig, ahol is megígértük neki, hogy, ha jól viselkedik (hehe), Karácsonyra kap egyet.

Próbáltam az esztétikai érzékére hatni,hogy dehisz annyira csúnya az a póni,és mekkora hülyeség... De nem ért semmit, mert csak köti az ebet a pónit a karóhoz... Pedig mi szívesebben vettünk volna neki playmobil-alkatrészt, vagy valami hasznosabbat.

Ármin viszont elég könnyen tanul, mert tegnap már õ is könyörgõre fogta: "Anya, hülyeségpónit akajok kajácsonyja..." Már elõre látom, mit fognak veszekedni rajta, na,de hogy ÁrminBenjámin is ilyen rózsaszín szörnyûséget kapjon, na,azt már nem.

Update: anyósék azt mondták, õk majd megveszik Hannának Karácsonyra.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.