emmamama 2014.02.11. 17:26

Kaposvár dombjai

Megint futottam. Vasárnap, Kaposváron. Ez volt az Atom100+ elsõ versenye. Az úúúgy van, hogy aki teljesíti a sorozat valamennyi versenyét (félmaratoni ill. annál hosszabb távok), az szeptemberben, a versenysorozat végén kap egy nagyértékû melegítõt, meg egy érmet. Aki 4 versenyt teljesít, köztük a kétharmadmaratont Pakson, az érmet kap. Nos, én nem pályázom a macinacira, mert a nagyatádi etapot tuti nem bírnám, az nyáron lesz, és én 40 fokban nem futok félmaratont. Sem.

De ez a Kaposvár Dombjai Farsangi Félmaraton, ez hûdejóvolt... :) F. vitt, gyerekek nélkül mentünk, persze, utólag megbántuk, de az is szentigaz, hogy legalább jókat dumáltunk, mert, ha a kölkek is velünk vannak, akkor 2 értelmes mondatot nem tudunk egymással váltani.

Fantasztikus és leírhatatlan élmény volt, ahogy a lankákon láttam, amint hömpölyög elõttem az a sok futó... És az is csodás volt, hogy az emberek, még a legkisebb utcákban is drukkoltak nekünk, kiálltak a gyerekeikkel a házuk elé, volt, aki kereplõvel bíztatott, volt, aki az erkélyérõl, dudákkal, volt aki az autójával állt az út mellett és onnan hajrázott... Az egyik utcában a gyerekek krétával rajzoltak nekünk az aszfaltra... Néhány kislány a kezét nyújtotta, és pacsiztunk velük, õk nevettek... Már indulás elõtt lemerült az mp3 lejátszóm, de nem is bántam, mert így jobban "átjött" a verseny hangulata. "Hajráhajrá", "Kitartást", "Már csak 8 km van hátra..." "Ez már az utolsó hegy", "A k... annnyát annak, aki kitalálta ezt a terepet..." "Még pár méter, mindjárt vége..." És hasonlók. A kaposvári rádiónak volt egy akciója: kértek minden ott lakót, álljanak autóikkal a futóútvonalak mellé,vagy tegyék ki a rádiót az ablakba, hangoljanak a rádió sávjára, hadd hallgassuk mi is az élõ adást. Mondtam elõtte F.-nek, na, kíváncsi leszek, héányan teszik ezt meg... Hát, elmondanám, a 21,1 km-en át végig hallottuk a zenét. Fantasztikus emberek a kaposváriak.

Verseny elõtt. Rajt és cél...

A verseny lelkileg könnyebb volt a legutóbbi bajainál, mert ott körözni kellett, itt viszont változatos volt a terep. Túlságosan is. Öt hegy, egy völgy, 380 m szintkülönbség - mikor nekiindultam, nem gondoltam volna, hogy tényleg ennyire meredek lesz; néhány dombocskát képtelen voltam futva megtenni, de voltunk még így jópáran. Szerencsére minden emelkedõt lejtõ követett, az utolsó sáros és havas volt, felülmúlta legmerészebb álmaimat is, hisz két választásom volt, vagy gatyaféken csúszok le rajta, vagy a faágakba kapaszkodva araszolok. Az utóbbit választottam, nem kevés idõveszteségembe került ez.

Aztán jött a holtpont, 18 km-nél. Azzal bíztattam magam, hogy már csak annyi van vissza, mintha elfutnék anyuékig és haza... Az utolsó km-t már nem tudom, hogy tettem meg, de akkor a kordon túloldalán szembejött Móni, a legnagyobb futós példaképem, aki most nem futhatott, de ott volt drukkolni, és nekem is szurkolt, nagyon kellett ott az utolsó pár méteren, nagyon nagy erõt adott, minden bajomat elfelejtettem, pedig azt hittem már, nem vergõdök el a célig. Még most is hallom a hangját. Aztán ott a naaagy zöld kapu... még pár lépés... érem... vége... hovaüljek. Kerestem a szememmel F.-et, a célnál állt, engem szeretett volna lefényképezni, de lemerült a gépben az elem. Bántotta nagyon szegényt, de nem kell rólam célfotó Isten ments... (Egyébként is én mondtam, hogy ne vigyünk pótelemet. ) Aztán rámtalált, megitatott, körüludvarolt, összeszedett, és elmentünk Hannának levendulapárnát venni, meg hát a fiúk sem maradhattak ki ugye.

Na, és itt jött a K.O. A falovacskáknál olyan iszonyat görcs jött rám, hogy majdnem elájultam, le kellett ülnünk, F. orvost akart hívni, mondtam, háhóógyne. Jobban is lettem. Mint késõbb Móni mondta, valószínûleg rosszul frissítettem, tanácsokat is adott az elkövetkezendõkre. Barátom Google szerint összeomolhat ilyenkor az ionháztartás, meg a keringés is akár, na persze arra nem került azért sor. Mire hazaértünk, az izmaim se fájtak, és enni is képes voltam már.

Az eredménylistából kiderült, hogy 2 óra 25 perc 11 mp. alatt tettem meg a 21,1 km-t, a 156. nõi indulóból pedig 123. lettem, de ezzel maximálisan elégedett vagyok. (A szintidõ 3 óra volt). (Emellett ledobtam magamról 2 kg-t, ez annyira már nem volt jó, ez is lehetett a rosszullétem oka.)

Vége.

A következõ állomás ismét Baja lesz, áprilisban, a Kikelet Félmaraton, sík terepen.

Jah, és egy év alatt lefutottam 1000 km-t. Ahhoz képest, hogy tavaly februárban úgy örültem 6 km-nek, mint majom a farkának, most meg már túl vagyok 5 félmaratonon, hát, tökjó. Az idén csatlakoztam a 2014 km-t futók klubjához, nos, ahhoz viszont nagyon össze kell szednem magamat, hogy ezt teljesítsem.

A bejegyzés trackback címe:

https://emmamama.blog.hu/api/trackback/id/tr505973169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vilmácska 2014.02.11. 18:33:44

Ezt még olvasni is rettenetes. %mrgreen% Mármint állati büszke vagyok rád, meg minden, hogy ennyire elhivatott vagy a futás iránt, de ha ezt nekem kellene csinálni, nagy valószínűséggel az első km után elföldelnének valahol az útszélen. %twisted%

Thalia 2014.02.12. 05:48:26

Nagyon büszke vagyok rád! Gratulálok! És ez az érem, milyen ötletes!!!