emmamama 2013.10.30. 15:39

Mítosz

Tegnap kirándulni voltunk Hanna helyi tánccsoportjával Kalocsán, Hajóson és Faddon. Nagyon szép helyeken jártunk, Hanna is nagyon élvezte, és én is.

Annával a hajósi érseki kastély kertjében.

- Szeretnék itt hercegnõ lenni, anya! - nem zavarta, hogy ez egy érseki kastély...

De most nem is ezen van a lényeg, hanem a tõlünk 6 km-re található Fadd (arra szoktam futni ) mesegalériáján, annak is a gazdáján, Gáti Mariannon.

Én még ilyen végletekig tiszta, bölcs EMBERREL 39 év alatt nem találkoztam. Író, költõ, szobrász, festõ és életmûvész egy személyben ez a hölgy. Fadd közepén él egy parasztházban, a férjével és a fiával, ide álmodta és itt alakította ki mesegalériáját, ahova csoportosan térhetnek be a látogatók. Mi is beléptünk az együttes tagjaival és a kísérõ szülõkkel együtt tegnap délután a székelykapun - és megszûnt számunkra az idõ.

Míg Mariann nekünk, felnõtteknek mesélt, addig a gyerekek hátul a kertben játszottak és papírpillangókat készítettek. Mi pedig a pici házban, amely tele van szobrokkal, tûzzománc képekkel, üvegfestményekkel, mind-mind egy-egy mesebeli, mítoszbeli jelenet, vagy gondolat, hitvallás, jelkép, és mind egyedi, megismételhetetlen és csoda, ittuk a mûvésznõ szavait.

Valami õsi, valami éteri van ott jelen, abban a kis udvarban a házban. Mialatt a gyerekek álltak bent a mi helyünkön és hallgatták a sajátos mesét, addig az anyukákkal kint, többen is és egymástól függetlenül azon áradoztunk, hogy valamennyi virág, az árvácskáktól a rózsáig, muskátliig, színes, él és virul, mintha nem is õsz lenne ott, hanem örök tavasz. "Valami tényleg van itt a levegõben"- mondtuk.

Hazafelé a buszban Hanna nem gyõzött mesélni arról, mit hallott a "nénitõl" a meseházban. (Ugyanazt, mint mi, csak gyerekek számára is befogadhatóan.)

- Képzeld, anya, azt mondta a néni, hogy ne csak a rosszat vegyük észre, azt mondjuk, mi az, ami nincs, hanem örüljünk annak, amink van... És képzeld, anya, a néni mutatott egy sárga gömböt, amit, ha megfordítunk és kívánunk valamit, teljesülni fog, de csakis akkor, ha nagyon akarjuk, és sokat teszünk érte... És a néni mutatott egy képet egy könyvben, meg egy fakérget, és ráfújt a fakéregre, amit megfordított, és ugyanaz a kép volt rajta, mint a könyvben... - és csak mesélt, mesélt, közben azt a foszforeszkáló, virágmotívumos kövecskét szorongatta a kezében, amit ott kapott.

Valahogy nekem is megtisztult a lelkem a pár óra alatt, míg Mariannék portáján voltunk. Köszönjük az élményt, kedves Gáti Mariann.

MÍTOSZ MESEGALÉRIA, FADD

A bejegyzés trackback címe:

https://emmamama.blog.hu/api/trackback/id/tr925973186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.