emmamama 2013.05.14. 09:43

Futóbolond

Mint már azt hiszem, írtam volt, elkezdtem futni (is). A kezdeti össze-visszaság után már hetente kétszer legalább elmegyek kocogni (mer a futás azért elég erõs kifejezés ) ide, a falu mellé, van egy betonút, amely az autópálya-felüljáróhoz és még tovább vezet, oda-vissza 8 km-t jelent. (Aztán kiderült, hogy az út végén vannak kutyák, úgyhogy addig már soha többet nem megyek, inkább körözök.) Klassz kis út, alig járnak rajta, jó érzés estefelé kint lenni a határban, csak én, meg a madarak, meg az õzek, fácánok és nyulak. (Megakutyák...)

Én, aki világ életemben utáltam futni, tornából is mindig béna voltam és csak ritkán 5-ös, most alig várom, hogy nekivághassak, aztán beírogassam az onlány edzésnaplómba, hogy mennyit futottam épp. Apjuktól kaptam egy futócipõt is, és segít nekem, ha menni akarok, pásztorolja addig a 3 gyereket, akikkel napközben sem egyszerû, hát még este, szóval le a kalappal. (Egyszer ugyan összevesztünk, mert este fél 9-kor jutott volna eszembe nekivágni, hát, utólag azért beláttam, tényleg nem lett volna szerencsés. )

Szóval, a kezdeti 3 km-ek után volt sokáig 4, majd 6 km, aztán kétszer 10 km, de általában 6-8 km-eket célzok meg azért. Bár most készülök nagyon... Ide:

ATOMFUTÁS

A nevezés elõtt legalább egyszer ki szerettem volna próbálni, hogy bírnám a 14 km-t (az egyharmad marATOM távja, ez lenne a cél...); nos, úgy tûnik, menni fog, szombaton 12,81-et kocogtam, nem volt vészes, a tempómon mondjuk nem ártana javítani, de annyi idõ van még szeptemberig, amennyi ideje egyáltalán nekiálltam futkározni, úgyhogy szerintem nem lesz gáz. A vágyam egyébként csak az, hogy egyáltalán teljesítsem, és ne utolsóként érjek célba lehetõleg.

Remélhetõleg nem megyek egyedül... :) Van itt jó kis futós társaság, hajtjuk, ösztönözzük és segítjük egymást. (És van egy csajszi, akirõl most nem írok, mert szerény és kiakadna, de nagyon sokat köszönhetünk neki.)

Tavaly volt az elsõ Atomfutás, akkor még melósként voltam kint, 9-tõl estig ott álltam a rajt-célvonalnál és tudósítottam, akkor egy kollégámmal azt beszélgettük, hogy soha többet, inkább lefutjuk...

Én se gondoltam, hogy valóság lehet belõle.

2 komment

Címkék: futás egó

A bejegyzés trackback címe:

https://emmamama.blog.hu/api/trackback/id/tr695973244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Thalia 2013.05.14. 19:01:46

eddig is felnéztem rád, de most...hőőőős vagy!

emmamam 2013.05.14. 19:24:20

Thalia, te beszélsz?? :D ;-) Amúgy nem vagyok hős, csak megszerettem a futást. :D