A kölkek memóriája döbbenetes. Vagy az enyém csapnivaló. Vagy is-is. Unokatesóméktól a gyerekek memóriajátékot kaptak karácsonyra, már jó néhány partit lejátszottunk, és mindig én lettem az utolsó (apjuk nem játszott... ). Ármin még Hannánál is ügyesebb, hihetetlen módon emlékszik rá, milyen alakokat pakoltunk a színes korongok alá - pedig látszólag nem is figyel. Tegnap 14:8 arányban kaptam ki tõle... Pedig bizisten, nem hagyom magam.

Úgyhogy egyik szemem nevet, a másik sír (de csak egy kicsit).

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.