emmamama 2011.10.31. 21:01

Mindenszentek

Ez a nap errõl szólt. Rendkívül pocsék nap volt egyébként; a gyerekek megõrültek, én megõrültem, és alig vártam már a végét.

Legszívesebben kint aludtam volna Andrisnál, mert õt nem hozhattuk haza este... Kivittük a temetõbe a koszorút, amit a nagymamája csinált neki, kivittük a gyerekek ajándékozta süniket, meggyújtottuk a mécseseket - aztán ott hagytuk Andrist. Mindig ott hagyjuk. Már ki se megyek, hogy ne kelljen ott hagynom.

Ugyan, hogy lehet ezt ép ésszel kibírni? %confused%

  

... Valahogy így: vele, velük.

  

"Nem volt vágyam, de nem is bánom, csak kerestem volna szüntelen.

Nem volt nagy, mit építettem, de katedrális volt csak nekem,

nem volt mindig túl jó velem, de milyen lesz majd nélkülem?

Mert elmegyek, ne sírjatok, csak álmodni vágyom hosszú álmot, mélyen, csendesen.

Most elmegyek, de itt hagyom a jövõt nektek, s a legendákat, csak egy kicsit fáj nekem.

Nem volt szép, mit összeraktam, félkész marad a nagy kirakós játék,

nem volt mindig igaz hitem, de enyém marad, és nekem mindig érték.

Nem volt nagy, mit építettem, de katedrális volt, azt hiszem,

nem volt mindig túl jó velem, de milyen lesz majd nélkülem?

Mert elmegyek, ne sírjatok, csak álmodni vágyom hosszú álmot, mélyen, csendesen.

Most elmegyek, de itt hagyom a jövõt nektek, sa legendákat, csak egy kicsit fáj nekem."

A bejegyzés trackback címe:

https://emmamama.blog.hu/api/trackback/id/tr275973356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vianya 2011.10.31. 22:27:28

Sírok. Amúgy is. Õket, magunkat siratom. Az elmaradt öleléseket, a puszikat, amiket nem adhattunk és nem kaphattunk már. Nem, nem lehet ép ésszel kibírni... Valahol mélyen megváltoztunk abban a pillanatban. Ez már nem az az élet. Ez már nem az "ép ész". Ez már az élet addig, amíg újra láthatjuk õket. Itt is vannak szeretteink, de ott is... Veletek vagyok - velünk vagytok - úgy, ahogy õk is velünk vannak...

kékáfonya 2011.11.01. 18:20:02

Voltunk ott is, gyújtottunk egy kis mécseskét. A sünik megvannak, megcsodáltuk azokat is.

cusi 2011.11.01. 18:50:10

erre nincsenek szavak :(

evimami 2011.11.02. 11:49:34

Találd meg a megbékélést az élõkbe. Sajnos feledés nincs, csak belenyugvás!

Légyölõ Galóca 2011.11.04. 11:23:34

Így van, ahogy Evimami mondja, persze igaz, hogy mondani könnyû... %neutral% :*

emmamam 2011.11.04. 13:37:18

Így van, persze. :) De engem az érintett meg mégis, mert ugyanezek az érzéseim (nem véletlenül :(), amit Éva (Vianya) mondott. Köszönöm mindenkinek.
süti beállítások módosítása