2011.10.31. 21:01
Mindenszentek
Ez a nap errõl szólt. Rendkívül pocsék nap volt egyébként; a gyerekek megõrültek, én megõrültem, és alig vártam már a végét.
Legszívesebben kint aludtam volna Andrisnál, mert õt nem hozhattuk haza este... Kivittük a temetõbe a koszorút, amit a nagymamája csinált neki, kivittük a gyerekek ajándékozta süniket, meggyújtottuk a mécseseket - aztán ott hagytuk Andrist. Mindig ott hagyjuk. Már ki se megyek, hogy ne kelljen ott hagynom.
Ugyan, hogy lehet ezt ép ésszel kibírni? %confused%
... Valahogy így: vele, velük.
"Nem volt vágyam, de nem is bánom, csak kerestem volna szüntelen.
Nem volt nagy, mit építettem, de katedrális volt csak nekem,
nem volt mindig túl jó velem, de milyen lesz majd nélkülem?
Mert elmegyek, ne sírjatok, csak álmodni vágyom hosszú álmot, mélyen, csendesen.
Most elmegyek, de itt hagyom a jövõt nektek, s a legendákat, csak egy kicsit fáj nekem.
Nem volt szép, mit összeraktam, félkész marad a nagy kirakós játék,
nem volt mindig igaz hitem, de enyém marad, és nekem mindig érték.
Nem volt nagy, mit építettem, de katedrális volt, azt hiszem,
nem volt mindig túl jó velem, de milyen lesz majd nélkülem?
Mert elmegyek, ne sírjatok, csak álmodni vágyom hosszú álmot, mélyen, csendesen.
Most elmegyek, de itt hagyom a jövõt nektek, sa legendákat, csak egy kicsit fáj nekem."
10 komment
Címkék: képek Andris Hanna
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.