Tavaly már írtam egy ódát a házassági évfordulónkra; most nem fogok.

Kedves Eff! Kérlek, még sokáig mérgelõdj velem azért, mert rosszul nyomom ki a fogkrémes tubusból a krémet, mert a dohányzóasztalon hagyom a fésûmet, mert a gyereknek 3 számmal nagyobb gumicsizmát veszek... Még sokáig viseld türelemmel az összes hisztimet, és hangulatingadozásomat... Még sokáig fald fel mind a négy Snickerset, amit azért hozok neked kedden, hogy oszd be péntekig... Még sokáig járj át a szomszédba beszélgetni úgy, hogy ne találjalak meg... Még szeretnék rád számítani abban, hogy, ha kérem, zokszó nélkül itthon maradsz velem szabadságon; abban, hogy megfogod az egeret, a békákat, a pókokat, amiktõl én irtózom és rájuk nézni se merek; abban, hogy kihordod helyettem az újságot és beszeded az árát... Szeretnék még ezerszer együtt ülni veled a játszótéren, az ugrálóvár mellett, vagy a medence partján, és csendben gyönyörködni a gyerekeinkben, amint játszanak... Még szeretném nagyon sokszor látni, ahogy a Hanna és Ármin apuu, apuuu csatakiáltással ugrik a nyakadba... Szeretném, ha majd te tanítanád meg õket autót vezetni, mint, ahogy engem is megtanítottál...

...és még nagyon-nagyon sok mindent szeretnék veled. Remélem, van még idõnk.

Ez szólt az esküvõnkön, 15 éve. Emlékszel?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.