... az ovi-suli, vége a reggeli lustálkodásnak, és ettõl az évtõl már Álmos is jön velünk, nem cincálom ide hajnalok-hajnalán a nagyszülõket, nagyfiú már, ideje, hogy felvegye a tempót. Tetszik is neki az új rendszer, szívesen "vásárol", ismerkedik az ovis és sulis gyerekekkel. Én rendszerint leizzadok, mire hazaérek... Mert: hiába az új biciklitárolós rendszer a suliban, egyszerûen képtelenség elhelyezni Hanna bicaját a tartóban, Álmossal a kezemben irányítgatom, õ a sírás szélén áll, mire beteszi valahogy a cangát két másik közé. Esküszöm, az iskolai nap legnehezebb próbatétele ez... Nem is akar egyedül iskolába menni. Õt "leadjuk", majd megvesszük Ármin napi betevõ pogiját a "Sanyiboltban", aztán következik a menetrend szerinti bõgés az oviban. (Egyik reggel a boltban még igencsak virgonc volt, mikoris letámadta az egyik ovinéni (nem a miénk), hogy: "Ehjjdemilyen jó kedved van, bezzeg tegnap egész nap a fal mellett álltál és bõgtél... Kíváncsi vagyok, ma fogsz-e bõgni..." stb. Mondókájában (ami addig tartott, míg fizettünk a pénztárnál, tehát nem rövid ideig) a BÕGÉS szó igen magas gyakorisággal bírt szerepelni. Ugyanezen ovinéni másnap csodálkozva kérdezte: "Nem is értem, miért ez az oviundor nála..." Hát, én sem. Egyébként mindig nyakig koszosan jön haza, nem gondolom, hogy egész nap bõg, párszor arra mentem, meglestem, hát mitadisten, épp jó játszott, többnyire a homokozóban. Hm. Fura gyerek Ármin, szó mi szó, de nem hülye, és ért még a hangsúlyokból is, hát még a szavakból. Viszont nem kommunikál az oviban a felnõttekkel, csak, ha érdeke fûzi hozzá - ezért félek a jövõre esedékes sulikezdéstõl is. De az õ óvónénije bíztat. Majd meglátjuk...

Hanna gyûri és szereti a sulit, hozza a pirospontokat ismét, tanítónéni megdicsérte, hogy úgy olvas, mint egy felnõtt, és mondta a többieknek, nekik is így kéne... Örültem nagyon. Szeretne indulni tanulmányi versenyen, egymaga megoldott egy próbafeladatlapot, amit az internetrõl szedtem le neki, de ezt még meg kell beszélnem az osztályfõnökével, aki szülõin szólt ezekrõl a versenylehetõségekrõl. Táncolni is jár még, egy csoporttal feljebb került az osztálytársaival együtt, nagyon szereti, nagyon elfárad, már nem tinglitangli a tánc sem, nagyok a követelmények, izomlázzal jár haza. A szája (és a csipája) is kinyílott egyébként, úgyhogy most kell visszafogni, mert a fejünkre nõ...

Álmoskám meg... Kis kópé, rosszcsont, imádnivaló. Róla majd a másik blogban, máskor, mert most felkelt és ordít...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.