emmamama 2011.03.21. 14:22

Húsz éve

Sétáltunk Ritabarátnõmmel, aki már akkor is, és még ezer évvel azelõtt is a barátnõm volt. (Futni indultunk, de 3 napig bírtuk, utána már csak a séta volt... )

Õ meg jött utánunk, a jegesmedvényi kuvaszával, és megkérdezte:

- Hova mentek, lányok?

Hát, így kezdõdött. Éppen 1991 március 21.-én, a tavasz elsõ napján. Azóta csak egyszer vesztünk össze annyira, hogy 3 napot nem láttuk egymást... Persze, veszekedtünk sokat, fõleg eleinte; õ se volt egy jó gyerek (nagyon hirtelen indulatba jött (nem, nem vert meg egyszer sem, mielõtt valaki rosszra gondol )), de már sokat változott, és azt hiszem - remélem -, én is. Évek óta szinte nem is veszekszünk... (Annál többet vitatkozunk hülyeségeken ). Már olyanok vagyunk, mint a zsák meg a foltja, vagy valami hasonló. Nem tudnám elképzelni az életemet nélküle, és nem csak a gyerekek miatt; egyébként sem. 

Sokat jártunk buliba, kirándulni, moziba... Négy év múlva összeházasodtunk, és csak rá 8 évre született meg Andris, mert én addig önmegvalósítottam... (Ma már bánom kicsit. Na jó, nagyon.) F. nagyon sokat segített nekem és mindig mellettem állt, kérnem se kellett.

Remélem, még legalább 20 évig megleszünk egymásnak. Vagy negyvenig... Vagy hatvanig...

Akkor:

A kutya (Gyémánt, béke poraira...:(), a motor (annak is... :(), meg én .

Hát, elég rossz minõségûek a képek így befotózva, de mi se voltunk matyóhímzések már akkor se...  

Na, és ezt még; hát, ez sem egy Kárpátia , de az egyik kedvenc filmünk volt a Ghost... :

 

A bejegyzés trackback címe:

https://emmamama.blog.hu/api/trackback/id/tr705973508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

alice wilson. 2011.03.21. 15:10:53

Ebbe a postba most nagyon szerelmes lettem :) (Ja és mellesleg: Azok a lábak *__*)

abidasha 2011.03.21. 15:13:43

a férfi és nõi ideál. de az a haj :D

emmamam 2011.03.21. 15:14:55

abidasha, ne szívass. %mrgreen% :D a focistafrizura? Hát, ne tudd meg... %lol% :D (Mindenkinek olyan vót. De F.-nek legalább nem kellett bele dauer, göndör volt magától... %mrgreen%)

emmamam 2011.03.21. 15:15:08

Alice, köszi. :)

euphoria. 2011.03.21. 15:17:34

Anya is daajjeroolt volt apa apa meg göndör :D áh nagyon édesek vagytok, remélem én is írhatok majd ilyet 10év meg húsz meg száz év múlva is%redface% meg egyáltalán akkor ha egyszer feleség leszek :$.

emmamam 2011.03.21. 15:18:46

leszel, leszel. :D Na, nekem egyszer volt dauer a hajamban, úgy néztem ki, mint egy birka. :P

Mata Hari 2011.03.21. 15:25:42

..vagy nyolcvan évig! boldogságost nektek! Márc. 21.. hogyhogy nem az ünnepségen voltatok? tanácsköztársaság kikiáltása.. Emlékszel gondolom, régi szép idõk, nyakkendõ, síp, fehér zokni, induló és cocialista frizura! :D

emmamam 2011.03.21. 15:26:27

váááá.... %lol% most, hogy mondod... :P

abidasha 2011.03.21. 15:28:10

visszajön ez a divat még. mint ahogy a trapéz gatya pár éve, és most a cicanaci. anyám kamaszkori ruháit hordhatnám :D

kata... 2011.03.21. 15:49:06

Még sokat,sokat!!!!:) mint borsó,meg a héja:):D

emmamam 2011.03.21. 15:57:10

abidasha, gondolod? mindenesetre most visszanézve az akkori képeket felér egy-egy röhögõgörccsel... %mrgreen% kata, na, azaz, hogy mit gondolkodtam: borsó meg a héja! :D

szederke 2011.03.21. 17:22:11

mint a mesében:) gratula!

emmamam 2011.03.21. 20:02:25

Látjátok milyen aranyos feleségem van? :) Szerelem volt elsõ látásra! Legalább is részemrõl! :) :) :) Böczike :)

Thalia 2011.03.22. 06:13:35

nagyon szépek voltatok, már akkor is! még vagy 100 együtt töltött évet!

Ildi a szomszédból 2011.03.22. 12:08:28

Nagy nagy gratula nektek! És még sok-sok-sok együtt töltött boldog éveket!!!! :))) Böczike, a kutya mutatta meg anno a helyes irányt? ;) Jó volt a szimata :)))) (ja, ugye most már tudsz a nevemhez arcot is társítani? ;) ) Emma rajtad meg nem látszik meg az eltelt 20 év :) Egyébként a mi évfordulónk meg március 23. :))))) Biztos van valami a levegõben így márc. 20-a táján :D Aztán tessék ám ma ünnepelni!!!

Ildi a szomszédból 2011.03.22. 12:11:03

Ja, nem ma van 21-e :))))))))))) Akkor tegnap kellett ünnepelnetek. Hû de bele vagyok kavarodva a napokba már :S

P.Kriszti 2011.03.22. 12:39:05

Sok-sok boldogságot még nagyon-nagyon sokáig együtt...Nektek!(:

emmamam 2011.03.22. 22:32:33

Ildi szomszédcsajszi, tudok a nevedhez arcot is társítani, csak az a baj, hogy nem tudom melyiket!Csapni való az arcmemóriám! Tehát ha legközelebb találkozunk (vagy inkább ha meglátsz :) ) csípjél vagy harapjál meg nyugodtan, nem fogok megharagudni érte, mert különben nem valószínû, hogy megismerlek! Mindenkinek köszönjük a gratulációkat, és a jókívánságokat!! :) :) Böczike :)

Ildi a szomszédból 2011.03.23. 09:48:46

Böczike, segítek:) Dr V. rendelõje (ill. váróterme) múlt héten, egy idiótán vigyorgó nõszemély - na ez lennék én :))) Így már tudod? :D

Jeefo 2011.03.23. 10:04:18

Gratulala! :D :P

emmamam 2011.03.23. 11:32:13

Köszi mindenkinek! :D (Ildi, dehogy vigyorogtál idiótán!!! :D)

Ildi a szomszédból 2011.03.23. 14:03:51

Emma, dehogynem, csak te nem vettél még akkor észre! :P Embered látott, csak nem tudta, hogy én vagyok :)

emmamam 2011.03.23. 14:16:35

akkor se bírok belõled idijóta vigyort kinézni. %mrgreen% :D

Ildi a szomszédból 2011.03.23. 15:21:31

Pedig elég gazdag a fantáziád nem? :D

emmamam 2011.03.23. 19:02:59

Ildi tudom, hogy a "nõszerelõnél" találkoztunk, csak az arcodra nem emlékszem, tehát marad a csípés és a harapás! Ha jól emlékszem, részetekrõl március 23-t említettél! Mis is hasonló szépeket és jókat kívánunk Nektek!!! :) Böczike

Ildi a szomszédból 2011.03.24. 09:47:28

Oké, akkor legközelebb csípek, harapok :))))) Igen, március 23 :) Köszönjük! :) A tegnapi nap zsúfolt volt, nem ünnepeltünk, majd ma vagy pénteken.

lancelotbeka 2011.03.24. 11:51:25

Gratula!! Imádom a retro fotókat,most is jót vigyorogtam! :)))) Mondjuk,a sajátjaimon is szoktam.:))
süti beállítások módosítása