... telnek a napjaink.

Gyerekek nem betegek, ami azt jelenti, hogy járnak szépen oviba. A múlt héten bûvész látogatott az intézménybe, és Hannát is kihívta valami kendõs trükkhöz. Hanna örült ennek, én meg annak, hogy ki is ment õnagysága. Várják, hogy a pajtások is meggyógyuljanak és lehessen újra együtt játszani. Jövõ héten, ha minden igaz, Ritabarátnõm Zsófijának szülinapi zsúrja lesz; már mennének nagyon. :) Tegnap elhatároztam, hogy korábbi terveimmel ellentétben Árminnak is tartunk majd bulit. Õ kikötötte, hogy csak lányokat hívhatunk, és mondjuk meg Zsuzsának (szomszédbarát), hogy Gyuszika maradjon otthon, csak Zsófi jöhet... Az utóbbi idõben vettem észre rajta, hogy pont úgy magyaráz, gesztikulál, még a mimikája is olyan, mint Hannáé. Alig gyõzöm elfojtani a röhögésemet, mikor nekiállnak vitatkozni...

Apjuk dolgozik, látástól mikuiásig, amikor este hazaér, hagyjuk pihenni. Legalábbis megpróbáljuk. Könnyebb lenne a gyerekekkel, ha ki tudnának végre menni, de szinte egyfolytában esik, úgyhogy benti játék és házsarkakból kifordítás folyik. Továbbá Ármin egyfolytában enne, fél óránként megéhezik, szalad a hûtõhöz, vagy a spájzba, hogy õ "választani akar". Ma sütök neki pogácsát, mert azt kívánja; tegnap bezabált fánkból.

Amúgy megjöttünk már a boltból, megy a mosógép, fõ a pörkölt és a húsleves...

Vasárnap van.

A bejegyzés trackback címe:

https://emmamama.blog.hu/api/trackback/id/tr325973509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kékáfonya 2011.03.20. 11:41:25

Ugyanez van nálunk is csak babgulyás-vajastekercs a menü. :)

euphoria. 2011.03.20. 11:42:38

inkább legyen eseménytelen betegségtelen minden én azt mondom!:) ha Ármin már most csak lányokat hív, nem fogod gyõzni elüldözni õket ha majd nagy srác lesz :P

emmamam 2011.03.20. 11:47:25

Áfi, jajj, ne is mondd, az nagyon finom lesz! :D Eup, ennek inkább a nyuszisága az oka. :) Õ a fiús játékokat is "finoman" játssza, lehet ezért kerüli a fiútársaságot, messzirõl nézi csak õket az oviban is állítólag. :D Amúgy elkiabáltam, nagyon csúnya a szeme és könnyezik... Lehet kötõhártyagy. lesz belõle, reggelig meglátjuk.

P.Kriszti 2011.03.20. 11:59:20

Csend,és béke honol...nálunk is(:jó is a vasárnap(:

hlm 2011.03.20. 12:53:49

mi az hogy eseménytelenül? :D :D Jól vannak a gyerekek, jól vagy Te is, fõ a finom vasárnapi ebéd - ez az igazi esemény :D :D

emmamam 2011.03.20. 12:57:45

Nálunk már az is esemény, ha nincs esemény... :)
süti beállítások módosítása